A Székely Nemzeti Múzeum tekintetes Igazgató-választmányának, Sepsiszentgyörgy

Mélyen tisztelt Uraim!

Bár székely nem vagyok, és már ebbeli nemleges helyzetemből kifolyólag is a Székely Nemzeti Múzeum vezetőségének tetteit, határozatait és munkáját befolyásolni a legminimálisabb mértékben sincsen jogom, mégis kérem az igen tisztelt Igazgató-választmányt, hogy alábbi javaslatomat, az erdélyi magyarság kizárólagos tulajdonában lévő egyetlen és igazán élő, sőt határozottan fejlődő kulturális intézménye érdekében, komoly megfontolás tárgyává tenni szíveskedjék.

Tudomásomra jutott, hogy a múzeumi teleknek északi, város felőli szomszédos telke, az úgynevezett Tóth-féle telek eladó. Emlékszem, hogy a múzeum építésekor szükségesnek látta az akkori építő-bizottság (és jómagam is természetesen), hogy ez a Tóth-féle telek is a múzeum telkéhez csatoltassék (...)

2. A múzeum mai és a jövőben bizonyára még nagyobb tempójú fejlődése, gyűjteményeinek gyarapodása szükségessé fogja tenni azt, hogy gyűjteményeinek egy része a mai épületből kiköltöztettessék. Már régen aktuális volna, és az idők teltével egyre fontosabb, hogy a telken legalább egy-két tipikusan székely lakóház, esetleg telek építtessék fel, hogy a néprajzi gyűjteménynek legalábbis egy része ezekben az élő múzeumokban legyen elhelyezhető, ami a nemzeti kulturánkra legtanulságosabb és propagatív szempontból legfontosabb, népművészeti és népkultúrai gyűjteményét tenné még élőbbé és hatékonyabbá.

3. De ezektől a kézzelfogható és momentán eszembe jutó okoktól eltekintve legfőbb indoka a telek megvásárlásának az, hogy a székely nemzetnek ezt a kulturális köztelkét, hacsak lehet, és amikor csak lehet, mindenáron bővíteni szükségesnek kell tartani mindenkinek azért, mert ez a múzeum ma egyetlen realitása nemcsak a székely, de az egész romániai magyar kultúrának.

(Kós Károly levele, 1930. február 3.)