Nagyságos Asszony!

Sajnálom, hogy erdélyi utam alkalmával az idő rövidsége nem engedte, hogy Nagyságodnak személyesen fejezzem ki tiszteletemet, mellyel Nagyságod iránt mindenki érez, ki a régiségekkel foglalkozik, s a tudományosság iránt érdeklődik, ha azon nagyszerű gyűjteményt szemléli, melyet a székely nemzetnek ajándékozni méltóztatott. Sajnálom, fájlalom, hogy azt éppen ott, hová szánta, illően megbecsülni nem tudják. A könyvtár becses, legszebb gyöngyei azon kódexek, melyeket most az Akadémia megbízásából Szilády Áron tudós hazánkfia használ fel. Az őstörténelemi gyűjtemény nem nagy, de ritka s érdekes tárgyakat foglal magában, melyek közül nehányat a Magyar Nemzeti Múzeum lerajzoltatott későbbi kiadás tekintetéből. A középkorból s az erdélyi fejedelmek idejéből is sok emlék díszíti a Székely Nemzeti Múzeumot, nevezetesek az agyagtermékei, s gazdag a régi hímzések sorozata. A természettudományi gyűjtemény gyarló eddigelé, ezt azonban legkönnyebben s legolcsóbban lehet kiegészíteni. (...)

Nagyságod ajándékában megvan azon mag, melyből egy oly Múzeum keletkezhetik, minő a tudományosság színvonalának megfelel. Félek azonban, hogy azon közönyösség, mely hazánkban sok helyütt uralkodik a tudomány iránt, Nagyságodnak szép alapítványát nem fogja kifejleszteni, s hogy a székely nemzeti múzeum is oly holt kincs fog maradni, mint a marosvásárhelyi Teleki-könyvtár, melynek gyűjteményét a por lepi el, vagy a gyulafehérvári Batthyány-könyvtár, melyben egy remek üvegfestmény, a legszebb az országban, a rendezetlen ásványok közt hever.

Szükséges, hogy minden Múzeumban legyen egy ahhoz értő őr, tisztességes fizetéssel, nem elégséges erre, hogy esetleg egy tanár, ki a múzeum iránt nem viseltetik különös rokonszenvvel, pótfizetés mellett ezen helyet mellékfoglalkozásul töltse be.

(Pulszky Ferenc levele a Magyar Nemzeti Múzeumból, 1879. november 24.)