Tamási Áron Színház

  • A Tamási Áron Színház és az M Studio októberi játékrendje

    A Tamási Áron Színház és az M Studio októberi játékrendje A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336

  • Tamási-bemutató és kiállítás a Tamási Áron Színházban

    Tamási Áron Színház – Hullámzó vőlegényNévadója születésének 125. évfordulója alkalmából Tamási-évadot hirdet a Tamási Áron Színház, melynek nyitóelőadását az író születésnapján, szeptember 19-én este 7 órától tartják a színház nagytermében. Ezzel egybekötve egy Tamási-kiállításra is sor kerül az előcsarnokban, melyet Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője és Bocsárdi László, a színház aligazgatója nyit meg a bemutató előtt, 18 órától. Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabját Albu István, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója rendezte, aki szerint a művészi lét mindenkori alapkérdéseit feszegeti az író ebben a művében, melyek az előadás alkotóit is érzékenyen érintik.

  • Tamási Áron Színház – Rendkívül gazdag lesz az új színházi évad

    Tamási Áron Színház – Rendkívül gazdag lesz az új színházi évadElkezdődött a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2022/2023-as évada, a múlt hétfőn tartott társulati gyűlésen Pál Ferenczi Gyöngyi, a színház új igazgatója ismertette az idei évad terveit. Tamási Áron születésének 125. évfordulója lévén, Tamási-évadot hirdet a színház, tavasszal pedig sor kerül a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására.

  • A Tamási Áron Színház és az M Studio szeptemberi játékrendje

    A Tamási Áron Színház és az M Studio májusi játékrendje A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336

  • A Tamási Áron Színház és az M Studio júniusi játékrendje

    A Tamási Áron Színház és az M Studio májusi játékrendje A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336

  • Új bemutató a Tamási Áron Színházban – Szent György legendáját dolgozza fel A sárkány

    Tamási Áron Színház – A SárkányJevgenyij Svarc A sárkány című darabjának bemutatójára készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata Vladimir Anton rendező irányításával. A történet groteszk példázat a diktatúrák működéséről, elnyomókról és elnyomottakról, érdekekről és fondorlatokról. A bemutató előadást május 21-én, szombaton este 7 órától tartják a színház nagytermében.

  • A Tamási Áron Színház és az M Studio májusi játékrendje

    A Tamási Áron Színház és az M Studio májusi játékrendje A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336

  • Április 5-én Örkény Istvánra emlékezünk

    Tamási Áron Színház – Április 5-én Örkény Istvánra emlékezünkÖrkény István emléke előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata és a Cimborák Bábszínház április 5-én, az író születésének 110. évfordulóján. A Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas szerző műveiből két előadás is készült az elmúlt időszakban a Tamási Áron Színházban, ez a két produkció kerül műsorra az évforduló alkalmából. A prózai társulat által színre vitt Tóték18:00 órától lesz látható a nagyteremben, a Cimborák Bábszínház Részeg halottakat nem szolgálunk ki! című előadása pedig 20:07 és 21:13 órától tekinthető meg a színház kirakatában. Mindkét produkciót felnőtt nézőknek ajánlják.

  • A Tamási Áron Színház és az M Studio áprilisi játékrendje

    A Tamási Áron Színház és az M Studio áprilisi játékrendje A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336

  • Világnapi események a Tamási Áron Színházban

    Sam, avagy felkészülés a családi életreKét nagy sikerű színházi előadás, séta a színfalak mögött és A műsor című színházi beszélgetéssorozat ingyenes megtekintése – ezeket kínáljuk nézőinknek a színházi világnap alkalmából, továbbá egy kolozsvári világnapi plakátkiállításra is felhívjuk a figyelmüket, ahol plakkáttervező grafikusunk, Wanek Ferenc alkotásait is láthatják az érdeklődők.

  • Szerelem és más bűntények – Bemutató a Tamási Áron Színházban

    Szerelem és más bűntények – Bemutató a Tamási Áron SzínházbanVáltozatos a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház idei évada, egy magyar groteszk dráma és egy „roncsolt-opera” után ezúttal egy szerb film színpadi adaptációját mutatja be a társulat: a Szerelem és más bűntényekcímű előadás Stefan Arsenijević azonos című filmje alapján készült rendkívül sajátos stílusban. Az előadás rendezője Theodor-Cristian Popescu, akinek ez az első sepsiszentgyörgyi munkája; a bemutató előadásra március 9-én, szerdán este 19 órától kerül sor a színház Nagytermében.

  • A Tamási Áron Színház és az M Studio márciusi játékrendje

    A Tamási Áron Színház és az M Studio februári játékrendje A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336

  • Újra műsoron a díjazott rémvarieté, a Jógyerekek képeskönyve

    Tamási Áron Színház – Jógyerekek képeskönyveIsmét műsorra kerül a Hegymegi Máté által rendezett Jógyerekek képeskönyve című ironikus hangvételű junk-opera a Tamási Áron Színházban, az előadás február 11-én és 13-án este 7 órától látható a nagyteremben. A produkció jelmezeiért Giliga Ilka elnyerte az év jelmeztervezője díját a FUGA – Budapesti Építészeti Központban megrendezett Látványtér 2022 című kiállításon.

  • A Tamási Áron Színház és az M Studio februári játékrendje

    A Tamási Áron Színház és az M Studio februári játékrendje A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336

  • Tóték Székelyföldön – kültéri kiállítás Sepsiszentgyörgy főterén

    Tóték SzékelyföldönA Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Tamási Áron Színház a Magyar Kultúra Napja alkalmából kültéri kiállítást mutat be „Tóték Székelyföldön” címmel.

  • Tamási Áron Színház: Kiállítással és előadással ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját

    Tamási Áron Színház: Kiállítással és előadással ünnepeljük a Magyar Kultúra NapjátA sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának szervezésében január 22-én, a Magyar Kultúra Napján szabadtéri kiállításra kerül sor a színház előtt, majd a Bocsárdi László által rendezett Tóték című előadást játssza a társulat.

  • A Tamási Áron Színház és az M Studio janúári játékrendje

    Jógyerekek képeskönyve - fotó Barabás ZsoltA szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336

  • Tamási Áron Színház – Szilveszter estéjén a Tóték lesz műsoron

    Tamási Áron Színház – Szilveszter estéjén a Tóték lesz műsoronAz elmúlt időszak megpróbáltatásai nyomán a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetősége arra kényszerült, hogy idén – amint a nagyvárosokban is szokás – a már meglévő, de még friss produkciói közül válassza ki szilveszter esti előadását. Örkény István Tóték című groteszk vígjátékára esett a választás, mivel az előadás olyan üzenetet fogalmaz meg, amivel érdemes új esztendőt indítani.

  • Új bemutató a Tamási Áron Színházban – Tanítómese felnőtteknek

    Új bemutató a Tamási Áron Színházban – Tanítómese felnőtteknekAlig három hét telt el a Tamási Áron Színház korábbi bemutatója óta, és máris egy újabb előadás premierjére készül a társulat. A Jógyerekek képeskönyve című junk-opera rendezője Hegymegi Máté, aki korábban a Barbárok című előadást készítette Sepsiszentgyörgyön. A bemutatóra december 14-én, kedden este 18 órától kerül sor a színház Nagytermében; további előadások 15-én és 22-én.

  • Tamási Áron Színház – Ajándékozzon színházi élményeket!

    Tamási Áron Színház – Ajándékozzon színházi élményeket!A téli ünnepekre való tekintettel színházi ajándékutalványokat kínál fel az előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A vásárlók két típusú ajándékutalvány közül választhatnak, az egyik kétszeri, a másik négyszeri belépésre jogosít.

    Az ajándékutalvány a bemutató előadások kivételével a színház minden produkciójára érvényes az idei évadban, tehát június végéig bármilyen előadáson vagy előadásokon felhasználható előzetes helyfoglalást (telefonos vagy személyes) követően.