Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Szakmai táborokkal zárja a hosszú távú tehetségprogramjait az Osonó SzínházműhelyA Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkező Bolyongó Színházi Egyesület, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával két komplex és művészeti, hosszútávú képzést biztosító tehetséggondozó projektet valósított meg az elmúlt hónapokban. A tanultak összesítése érdekében, a képzésen részt vevő fiatalok, illetve a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának diákjai számára, november 8. és 12. között két szakmai tábort szervez a társulat.

A Hagyományaink öröksége a modern világban címet viselő program során a fiatalok egyszerre fejlesztették a mozgás kultúrájukat és önismeretüket. A néptánc és a kortárs táncszínházi elemek együttesével tanulták meg azt, hogy a jelenre való figyelés, a technológiai fejlődés és annak teljes jelenléte az életükben nem zárja ki a hagyományaink megismerését, őrzését. Az önismeret és a kifejezőeszközök erőteljesebb elsajátítása érdekében színészmesterség műhelyfoglalkozások is társultak a mozgástréningek mellé.

A Tehetséggondozás Románia egyetlen magyar nyelvű drámatagozatán egy olyan program, amely a romániai tanügyi rendszer által kínált szűkös tanterven túli minőségi oktatás megvalósítását és új, hasznos, gyakorlati képzéseket biztosított Románia egyetlen magyar nyelvű, akkreditált drámatagozatán. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatán tanuló fiatalok lehetőséget kaptak olyan kompetenciák és készségek elsajátítására, amelyek nemcsak a szakmai, hanem a személyiség fejlődését is maguk után vonták. A fiatalok tehetségének kibontakoztatása a vizuális nevelés, filmképzés, beszédkészségfejlesztés és improvizációs gyakorlatokat magába foglaló műhelymunkák során történt meg.

A programokat összefoglaló és záró szaktáborokban a non formális oktatási módszerekkel, az új helyzetek, a találkozás, az ismerkedés és szakmai impulzusok helyzetének megteremtésével találkozhatnak a résztvevő fiatalok. A képzéseket Fazakas Misi a társulat rendezője, egyben a drámatagozat vezetője és színészmesterség tanára, Mucha Oszkár az Osonó színésze és a drámás diákok szaktanára, valamint Kocsis Hunor-Tibor táncoktató vezeti.

Az Osonó Színházműhely már több tehetségprogramot szervezett az elmúlt évek során, 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.

0
0
0
s2smodern
Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért - Székelyföldért megmozgatjuk Európát!
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2020 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.