A Székely Nemzeti Tanács felhívására 2013. március 10-én, vasárnap délután, Marosvásárhelyen, a Postaréten gyülekeznek a székelyföldi magyarok, hogy emlékezzenek a Habsburg monarchia által 1854-ben kivégzett Székely Vértanúkra, akik a Székely Nép szabadságáért szerveztek felkelést. A 159 évvel ezelőtti megtorlás a székely nép szabadságának vérbe fojtására irányult. A most vasárnapi megemlékezések arról is szólnak, hogy sem a kisebbségben élő európai népekről, sem Székelyföld magyar-ajkú lakosságáról soha többé ne lehessen részvétele nélkül és akarata ellenére dönteni. Ez utóbbi egyetlen lehetséges eszköze Székelyföld területi autonómiájának kivívása. A Romániában a közeljövőben tervezett közigazgatási „reform" súlyos fenyegetést jelent a székelyföldön élő, őshonos, magyar közösséget megillető kollektív, önigazgatási jogokra, ami ellen fel kell emelnünk a szavunkat.
Ezért azonos napon és órában, Budapesten, 2013. március 10-én, 16:00 órakor, a XIV. kerületi Izsó utcába szimpátia-tüntetést hirdetünk (megközelíthető a Thököly útról, a Keleti pályaudvar, illetve a Stefánia út felől). Hívjuk mindazokat, akik számára fontos, hogy székely testvéreink az európai népek közösségének szabad állampolgáraiként anyanyelvüket, hagyományaikat és kultúrájukat megőrizve ősi szülőföldjükön szabad emberként alakíthassák a jövőjüket a nemzeti kisebbségek számára biztosított nemzetközi garanciákkal.
Nyomatékosan kérünk Benneteket, hogy a civil rendezvény méltóságának megőrzése és a provokációk elhárítása érdekében semmilyen pártzászlót ne hozzatok, párt-szimbólumot ne viseljetek, A magyar nemzeti mellett kizárólag égszínkék alapon, középen aranysávos székely lobogót hozzatok magatokkal! A rendezvény színes, kulturális programja keretében neves előadóművészek is fellépnek. A rendezvény nyílt és ingyenes, a biztonságról a rendezők és a nemzeti rendőrségünk gondoskodik.
Marosvásárhely és Budapest mellett, Magyarországon még Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon, külföldön pedig legalább további hét európai és két tengerentúli államban, összesen tizenegy városban szerveznek párhuzamos szimpátia-tüntetést.
Legyünk sokan és elegen, méltósággal átérezve a már közel egy évszázada nyolc országba szétszórt, határokkal elválasztott Kárpát-medencei magyarság, kiemelten a székelyföldi testvéreink számára elérkezett pillanat fontosságát! Most minden jó szándékú ember és tett hasznos lehet!
2013. március 9.
György-Mózes Árpád
elnök
Székelyföldért Társaság