Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Joemberek plakat web2017. február 21. | Helyszín: Háromszék Táncstúdió


Jóemberek címmel mutatja be legújabb produkcióját a sepsiszentgyörgyi M Studio február 21-én. A táncelőadás Bezsán Noémi rendezésében készül.

 

 

 

Joemberek probafoto 01Az előadás Bezsán Noémi fiatal koreográfus első közös munkája a társulattal, aki nagy kihívásként élte meg, hogy az általa képviselt mozgásvilágot összhangba hozza az M Studio színészeinek eddigi tapasztalataival. Az előadás megalkotására Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének egyik alapgondolata inspirálta, mely szerint „Rossz ember nincs a világon.” Minden ember jó, senki sem rossz, csak boldogtalan, az előadás magja és kiindulópontja ezen egyszerű kijelentés köré épül – fogalmazott a rendező a társulat sajtótájékoztatóján.

 

Az előadás emberek találkozása egymással. Ezek a találkozások különbözőképpen csapódnak le az egyénben. Mivel a találkozás létrejötte egyben a személyes komfortzónából való kilépést jelenti, magával hozza az ütközés, a sérülés lehetőségét is. “Mi ezekben a találkozásokban keresgéltük egymást, magunkat. A díszlettel is azt a kérdést hangsúlyozom, hogy egy élet, egy út vajon hogyan fér össze a másik emberével, mindeközben hogyan maradok önmagam, hogyan marad meg a gyermeki tisztaságom, ami maga az öröm.” – fogalmaz a rendező. A találkozások lehetőségeit nem konkrét történetként mesélik el, az előadás érzetek és képek kollázsa.

 

Joemberek probafoto 02Az előadás rendező-koreográfusa Bezsán Noémi, művészeti tanácsadója Bocsárdi László, díszlet- és jelmeztervezője Kiss Zsuzsanna, a zenét Ádám Rebeka szerezte, zenei munkatársak Ádám Julcsi és Ferencz Áron. Az előadás szereplői Bajkó László, Deák Zoltán, Gáll Katalin, Nagy Eszter, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila, valamint a Tamási Áron Színház két színésznője, P. Magyarosi Imola és Vass Zsuzsanna. Sérülés miatt a premieren Bajkó László szerepében Ruszuly Ervin lesz látható.

 

A Jóemberek c. új előadás bemutatójára február 21-én, kedden 19 órától kerül sor a Háromszék Táncstúdióban, a következő előadást március 4-én játsszák. Jegyek a Kulturális Szervezőirodában kaphatók (tel. 0267-312104, 0728-083336).

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.