A harmadik néprajzi terem a ruházkodással kezdődik. A bőrműves termékeknél hadd romboljunk előítéleteket. A csizmás, szabad székely kényelmes, meleg bocskorban erdőlt télen. A kender- és lenrost útját a viseletig követhetjük nyomon. A gereben kócos-csepűs poézisét A debreceni lunátikusban örökítette meg Jókai, és megtudhatjuk, mi jár úgy, mint a motolla. A festékesek színét nagyanyáink még ammóniával rögzítették. A székely női viselet ugyanarra a tiszta forrásra vezethető vissza, mint az előző teremben a barátosi templommennyezet; a férfiak harisnyáján a zsinór katonai egyenruha emléke.

Népi gyermekjátékok: a felcseperedő “gyermekek és leánykák” játékként ismerték meg a munkát, amely aztán kitöltötte életüket, de a játék-szövőszék és kiskasza mellett örülhettek a csúzlinak (nálunk parittya), a labdajátékoknak és a csontból-fából készített “glicsujnak” is, a korcsolyának. A hangszer drága mulatság volt, a Gyimesekben ma is a gordont utánzó gardony hangjára járják tüzesen. A terem közepét vetett ágy foglalja el, lakodalmas szekéren. Státusszimbólum volt, fel kellett mutatni a falunak a módot, utána az első házba, a tisztaszobába került, és vendégen kívül nem is igen használták másnak. A lakodalmas szekérrel már szokások terme is egyben a terem, és a bejárathoz visszaérve hímes tojások, táncoló kecske, farsangi maszkura búcsúztat, meg a falu ekéje, termékenységvarázslatok.