Tamási Áron Színház
A fösvény című vígjátékot közvetíti a Román Televízió
2017. május 22- 28.A Tamási Áron Színház utóbbi öt évének egyik legsikeresebb előadását, a Bocsárdi László által színpadra állított A fösvény című vígjátékot a Román Televízió jóvoltából május végén otthonaikban is megtekinthetik, újranézhetik.
Az évad utolsó bemutatójára készül a Tamási Áron Színház
2017. május 5. | Helyszín: Kamaraterem2017. május 5-én este 19 órai kezdettel kerül sor a Tamási Áron Színház idei évadának legutolsó bemutatójára. Harold Pinter Évforduló című darabját a román színházi szakma egyik jelentős alkotója, az UNITER-díjas Alexandru Dabija viszi színre.
A Tamási Áron Színház és az M Studio Mozgásszínház 2017 májusi műsorrendje
A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
Hétfőtől csütörtökig 10–16, pénteken 11–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Tel/Fax: 0267 351 886. Tel: 0267 312 104, 0728 083 336
Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.A Tamási Áron Színház és az M Studio Mozgásszínház 2017 áprilisi műsorrendje
A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
Hétfőtől csütörtökig 10–16, pénteken 11–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Tel/Fax: 0267 351 886. Tel: 0267 312 104, 0728 083 336
Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.Színházi világnap a Tamási Áron Színházban
2017. március 27. | Helyszínek: Nagyterem, Kamaraterem, Háromszék TáncstúdióA világnap alkalmából a Tamási Áron Színház egész napos rendezvénysorozattal készül, kilépvén a színház falain kívülre is. 2017. március 27-én a következő programkínálattal várjuk az érdeklődőket:
- 12 és 17 órai kezdettel a Cimborák Bábszínház előadásában A három kismalac című bábjátékot tekinthetik meg a Kamarateremben.
- 12 és 19 órától az M Studio Mozgásszínház előadásában az Andrea Gavriliu által rendezett Tavaszi áldozatot nézhetik meg a Háromszék Táncstúdióban.
- A Tamási Áron Színház a Zakariás Zalán által színpadra vitt Pénz az égből című vígjátékát 20 órától játssza a Nagyteremben. Az előadást élőben közvetítjük a főtéren is.A Tamási Áron Színház és az M Studio Mozgásszínház 2017 márciusi műsorrendje
A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
Hétfőtől csütörtökig 10–16, pénteken 11–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Tel/Fax: 0267 351 886. Tel: 0267 312 104, 0728 083 336
Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.A városok dzsungelében a Tamási Áron Színház színpadán
2017. február 26. | Helyszín: Tamási Áron Színház, Nagyterem 2017. február 26-án 19 órai kezdettel kerül bemutatásra Bertolt Brecht-nek A városok dzsungelében című darabja Porogi Dorka rendezésében.
Porogi Dorka előző sepsiszentgyörgyi rendezését a Kaisers TV, Ungarn. című Pintér Béla-darabot három éve teltházas közönség előtt játsszuk. A rendező választása ezúttal egy összetettebb, költőibb szövegre esett, amely a szokatlan képzettársításokkal és képekkel elsősorban a befogadó érzékeire hat.
A Tamási Áron Színház és az M Studio Mozgásszínház 2017 februári műsorrendje
A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
Hétfőtől csütörtökig 10–16,
pénteken 11–14 óra között,
valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Tel/Fax: 0267 351 886. Tel: 0267 312 104, 0728 083 336
Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.A Tamási Áron Színház és az M Studio Mozgásszínház 2017 januári műsorrendje
A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
Hétfőtől csütörtökig 10–16,
pénteken 11–14 óra között,
valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Tel/Fax: 0267 351 886. Tel: 0267 312 104, 0728 083 336
Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.Pénz az égből a Tamási Áron Színház színpadán
2016. december 31. | Helyszín: Tamási Áron SzínházAz év utolsó éjszakájához ősi idők óta zajos, pompázatos felvonulások kapcsolódnak. Az ostorpattogtatásból és a dobverésből ma már csak a lármára és a felszabadulásra való igényünk maradt. A bánatot, fájdalmat és hibákat pedig nem lehet egyedül hátrahagyni, ezért az ember minden időktől fogva közösségével együtt ünnepli az év utolsó napját. Ezért tartja fontosnak a Tamási Áron Színház társulata, hogy szilveszter estéjén, az év utolsó napján a közönségével, a közösségével ünnepeljen.
A Tamási Áron Színház és az M Studio Mozgásszínház 2016 decemberi műsorrendje
A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
Hétfőtől csütörtökig 10–16,
pénteken 11–14 óra között,
valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Tel/Fax: 0267 351 886. Tel: 0267 312 104, 0728 083 336
Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.Rajtammaradt télikabát – Újabb Cseh Tamás-előadóest Sepsiszentgyörgyön
2016. november november 15., 16. | Helyszín: Háromszék TáncstúdióEgy évvel ezelőtt került bemutatásra Cseh Tamás műveit felidéző koncert Gajzágó Zsuzsának, a Tamási Áron Színház színészének a kezdeményezésére. Az idei évben ennek folytatásaként november 15-én és 16-án este 19 óra kezdettel ismét sor kerül Cseh Tamás és Bereményi Géza kettősének emlékezésére.
norway.today – Bemutató a Tamási Áron Színházban
2016. november 12. | Helyszín: Tamási Áron Színház, Kamaraterem2016. november 12-én 19 órai kezdettel kerül bemutatásra Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című darabja a Tamási Áron Színház Kamaratermében.
Kövesdy István, az előadás rendezője úgy véli, Igor Bauersima darabja egyszerre ravasz és bonyolult, egyszerű és humoros, megrendítő és elgondolkoztató. A drámaíró egy megtörtént tragikus eseményt rekonstruál és fordít rafináltan a visszájára, miközben gondosan szemügyre veszi a „web-generáció” szellemét, szellemiségét. A virtualitás – ami kiemelt szerepet kap a szerző minden művében – és valóság konfliktusáról, az értékek viszonylagosságáról, a döntéshozatalt befolyásoló tényezőkről és az igazságérzetről beszél a dráma két szereplője, Julie (Vass Zsuzsanna) és August (Kónya-Ütő Bence).A Tamási Áron Színház és az M Studio Mozgásszínház 2016 novemberi műsorrendje
A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
Hétfőtől csütörtökig 10–16,
pénteken 11–14 óra között,
valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Tel/Fax: 0267 351 886. Tel: 0267 312 104, 0728 083 336
Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.A Tamási Áron Színház az IFESZT-en lép fel
2016. november 4. | Szatmárnémeti
2016. november 4-én, pénteken a Tamási Áron Színház A fösvény című előadásával nyitja meg a VIII. Interetnikai Színházi Fesztivált Szatmárnémetiben. A kétévente megrendezett vándorfesztivál – amelynek legutóbb a Csíki Játékszín volt a házigazdája – a romániai kisebbségi színházak, társulatok seregszemléje. A fesztiválon az erdélyi magyar teátrumok mellett jelen lesz továbbá a nagyszebeni német társulat, a bukaresti Giuvlipen Színház, valamint a Bukaresti Állami Zsidó Színház egy-egy előadással.
A Tamási Áron Színház és az M Studio Mozgásszínház 2016 októberi műsorrendje
A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
Hétfőtől csütörtökig 10–16,
pénteken 11–14 óra között,
valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Tel/Fax: 0267 351 886. Tel: 0267 312 104, 0728 083 336
Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.Évadkezdés a Tamási Áron Színházban
A Tamási Áron Színház augusztus 23-án az előző évekhez hasonlóan társulati gyűlésével nyitotta meg 2016/2017-es évadát. A társulat az új évadban öt bemutatót tervez, és www.tasz.ro címen hamarosan új honlappal indít. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a sepsiszentgyörgyi bemutatójára szeptember 14-én este 19 órai kezdettel kerül sor a színház Nagytermében. Az előadás, ami Tamási Áron Zöld ág című regényének a továbbgondolása, egyfajta emlékállítás és tisztelgés a színház névadója halálának 50-ik évfordulója alkalmából.Zongota – a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciója
2016. június 20. | KözleményA Tamási Áron Színház névadójának állít emléket 2015/2016-os évadának legutolsó bemutatójával, a Zongotával Sardar Tagirovsky rendezésében. Az évforduló alkalmából készülő előadás Tamási Áron Zöld ág című regényének a továbbgondolása és egyben a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciója.
Turnéval és bemutatóval zárja évadát a Tamási Áron Színház
2016. június 17-25. | Kisvárda, Művészetek HázaA május 30. és június 5. között megrendezett miniévadot követően a Tamási Áron Színház a Sardar Tagirovsky által rendezett Úrhatnám polgár című előadásával lép fel a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiválján. Az idén megrendezett kisvárdai fesztivál június 17. és 25. között zajlik. Társulatunk június 20-án este 20 órai kezdettel a Művészetek Házában mutatja be produkcióját a versenyelőadások kategóriájában.
Miniévad a Tamási Áron Színházban
2016. május 30. és június 5. között kerül sor a Tamási Áron Színház Miniévadára, amelyen előadják a Tamási Áron Színház társulatának és az M Studionak a 2015/2016-os évadban bemutatott előadásainak nagy részét.