2021. január 22-én, pénteken 18 órakor kerül sor Orth István grafikus kiállításának megnyitójára az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében.
A magyar kultúra napja alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház kétnapos rendezvénysorozatot szervez Sepsiszentgyörgy több helyszínén. Január 21-én és 22-én az ünnepi programsorozat részeként két zenei előadásra is sor kerül. Az események sorát Szalonna és Bandája nyitja, majd a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar zárja a Tamási Áron Színház nagytermében. Ezek mellett erkély-versekkel, filmvetítéssel és kávéházi beszélgetésekkel is készülnek a szervezők.
Az európai kisebbségek közösségi jogait bővíteni szándékozó Minority SafePack polgári kezdeményezés ügyében az Európai Bizottság politikai döntést hozott, és elutasította külön jogszabály-tervezet megalkotását. Az unió kormánya továbbra is azt hangoztatja, hogy a kisebbségek ügyében – legyenek azok etnikai, nyelvi, vagy éppen szexuális kisebbségek – megfelelő és hatékony a közösségi jog. A romániai magyar közösség tagjaiként mi, székelyek ezzel aligha érthetünk egyet.
Ivácson László rendezésében készült társulatunk legújabb előadása. A Táncsétány című produkciót januárban a következő időpontokon és helyszíneken tekinthetik meg:
- január 20., 19:00 óra – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
- január 21., 19:00 óra – Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház
- január 22., 19:00 óra – Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház
- január 25., 19.00 óra – Barót, Városi Művelődési Ház
- január 26., 19.00 óra – Barót, Városi Művelődési Ház
- január 27., 19.00 óra – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
