Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet az Osonó Színházműhellyel együttműködésben közösségfejlesztő hétvégéket indít, amelynek első állomása, november 19-21. között Nyugat-Bácska, Zombor lesz. Ezt az alkalmat majd három szakmai hétvége követi a december- február időszakban, amikor az Osonó trénerei - Fazakas Misi rendező, színházpedagógus és Mucha Oszkár színész, tréner – által vezetett képzés olyan területekre nyújt betekintést, mint a személyiségfejlesztés, beszédművelés, csapatépítés illetve csoportvezetési és színházi alapismeretek.
Az Ars Hungarica 2021 - Nagyszebeni magyar kulturális fesztivál rendezvénysorozat keretében egy különleges programot hívhatott létre a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, a HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete és a Carola Egyesület. Az első világháború alatt kiemelkedő humanitárius meggyőződéssel, rendkívüli hősiességgel és önfeláldozással, ugyanakkor a tettekhez szükséges szaktudással véghezvitt cselekedetnek, egy mára már elfeledett hadiárva mentésnek állítottunk emléket, 2021. november 13-án, 12 órakor a Tereziánumi római katolikus templomban.
Miután betegség miatt két alkalommal is kénytelenek voltak elhalasztani Örkény István Tóték című darabjának bemutatóját, nagy reményekkel várják a premier új időpontját. Bocsárdi László rendező szerint a világirodalom legjelentősebb drámai művei közé sorolható Örkény groteszk színpadi játéka, melyet végül november 21-én, vasárnap este 17:30 órától láthatnak először az érdeklődők a Tamási Áron Színház nagytermében.
2021 május és november között, immáron ötödik alkalommal indította el a sepsiszentgyörgyi Turul Iroda a Román Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságának társfinanszírozásával az Oktatás – Ismeret – Fejlődés projektjét. A program a művészi fogékonyság és kritikai gondolkodás fejlesztését tűzte ki célul összesen 140 nagyajtai, középajtai, kökösi, nagyborosnyói, kálnoki és gelencei, illetve sepsiszentgyörgyi és baróti hátrányos helyzetű és súlyos szociális problémákkal küzdő gyerek számára.
