Székely Nemzeti Tanács

  • Klaus Iohannis a „meggyőző Européer” megtarthatja a Nagy Károly díját

    Székely Nemzeti TanácsNem támadó és nem becsmérlő jellegű a romániai magyarságra nézve, amit Klaus Iohannis államelnök mondott 2020. április 29-ei videóüzenetében, melyben politikai ellenfelét a Szociáldemokrata Pártot (PSD) azzal vádolta meg, hogy míg a román kormány a koronavírus-járvánnyal küzd, addig ők a parlament titkos szobáiban azon dolgoznak, hogy Erdélyt átadják a magyaroknak. Ez a véleménye a Nemzetközi Nagy-Károly díj odaítéléséről döntő igazgatóságnak.

  • Ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága

    Ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó BizottságaFolyó év június 26-án Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. A megbeszélésen a széki elnökök és a polgári kezdeményezés feladatainak összehangolásáért felelős operatív bizottság tagjai is részt vettek.

  • Nyílt levél Vincze Loránt képviselő úrnak az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökének

    Nyílt levél Vincze Loránt képviselő úrnak - Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökénekTisztelt Elnök Úr!

    Tudomásul vettük, hogy múlt hét pénteken (június 19) az Európai Parlament megszavazta az európai polgári kezdeményezések aláírásgyűjtési határidejének meghosszabbítását. Ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha a Tanács egy későbbi ülésén egyetért a javaslattal, megszülethet egy ideiglenes rendelet, amely 2020. május 7-től kezdődő, visszamenőleges hatállyal hat hónapos hosszabbítást biztosít a nemzeti régiókról szóló kezdeményezéshez szükséges aláírások összegyűjtésére, azok tagállami ellenőrzésére és igazolására. Ez legkorábban július folyamán esedékes, ám a tagállamok képviselőinek egyet nem értése esetén ennél jobban is elhúzódhat a Tanács döntéshozatala, sőt a lehetőségek között szerepel az is, hogy a Tanács nem fogadja el a javaslatot.

  • Az EP a polgári kezdeményezések határidejének meghosszabbítása mellett döntött

    Székelyföldért megmozgatjuk Európát Brüsszel, 2020. június 20., szombat (MTI) - Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésének késő esti szavazásán a koronavírus okozta járvány miatt jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére, azok tagállami ellenőrzésére és igazolására vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását tartalmazó bizottsági javaslatot - közölte az uniós parlament pénteken.

  • Az aláírásgyűjtés folytatásának még nincs jogalapja!

    Az aláírásgyűjtés folytatásának még nincs jogalapja!A sajtóban megjelent hírek ellenére sincs még jogalapja az aláírásgyűjtés folytatásának.

    A Vera Jourová EB-alelnök-asszonyhoz címzett, 2020. június 3-i levelünkre válasz érkezett az Európai Bizottság főtitkárságától, amelyet Rudiger Boogert, a titkárság vezetője írt alá. A nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezéssel kapcsolatban ez a levél az első, amely konkrétan foglalkozik az aláírásgyűjtés meghosszabbítására vonatkozó igényünkkel.

  • Az aláírásgyűjtés tényleges meghosszabbítását kérjük

    Az aláírásgyűjtés tényleges meghosszabbítását kérjükA nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének meghosszabbításáért 2020. április 7-én írásos kéréssel fordultunk az Európai Bizottsághoz. Ebben a kérésben hat hónapos határidő meghosszabbítást kértünk, úgy, hogy ez a hat hónap azután vegye kezdetét, amikor a tagállamok többségében megszűnnek a világjárvány miatt hozott korlátozó intézkedések. Erre a kérésünkre érdemi választ a mai napig nem kaptunk. A Bizottság mindössze azt jelezte, hogy a kérésünket olvasták, elismerve, hogy cselekednie kell a folyamatban lévő polgári kezdeményezések akadályoztatásának kompenzálásáért.

  • Az Európai Bizottság hat hónapos hosszabbítást javasol

    Székelyföldért megmozgatjuk Európát. Az Európai Bizottság honlapján ma, folyó év május 20-án jelent meg az értesítés és az indoklás, miszerint a Bizottság azt javasolja, hogy minden európai polgári kezdeményezés, amely nyitva állt aláírásra abban a pillanatban – 2020. március 11-én –, amikor az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO világjárvánnyá nyilvánította a Covid-19 vírust, kapjon még hat hónap időt a támogató aláírások gyűjtésére.

  • Európai polgári kezdeményezés a világjárvány árnyékában

    Európai polgári kezdeményezés a világjárvány árnyékábanKét, karanténban töltött hónap után mindannyian ki vagyunk éhezve a reményre és a sikerre. Az aláírásgyűjtés – remélhetőleg csak időleges – lezárása után el lehet mondani, hogy a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés mindkettőt elhozta.

  • A székelyek nagy menetelése folytatódik

    Székelyföldért megmozgatjuk Európát!A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének aláírásgyűjtése a tegnap, május hetedikén éjfélkor lezárult. Reméljük, hogy csak átmenetileg.
    Köszönjük minden támogatónknak az aláírást. Külön azoknak, akik a nyilvánosság előtt, vagy éppen saját ismeretségi körükben másokat is erre ösztönöztek. Jeles személyiségeknek, közéleti embereknek, akik az elmúlt napokban, az elmúlt évben kiálltak a kezdeményezés mellett.

  • Interneten is összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezéshez

    Interneten is összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezéshez

    Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. május 8., péntek (MTI) - Óriási hajrával az interneten is összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatására. Az aláírásgyűjtés honlapján megjelenő adatok szerint csütörtök éjfélig, a határidő lejártáig 1 008 966-an írták alá az interneten a nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezést.

  • Szoftverhiba miatt sokan nem tudták aláírni a kezdeményezést

    Székelyföldért megmozgatjuk Európát!A Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés aláírás-gyűjtési időszaka utolsó napjaiban nagy örömmel és megelégedéssel tapasztaljuk, hogy a hajrában soha nem látott összefogás alakult ki. A napi közel százezer támogató aláírás azt jelzi, hogy – nem utolsó sorban a hatékony sajtókampány és mozgósítás következtében – május 7-ig sikerül teljesíteni az egymilliós kvótát, abban az esetben, ha a hátralévő utolsó két napban is fenn tudjuk tartani az intenzív mozgósítás ütemét. Dicséret és köszönet mindenkinek, aláíróknak, támogatóknak, szervezőknek egyaránt.ú

  • Legyen ez a két nap, a Székelyek második Nagy Menetelése!

    A Székelyek Nagy Menetelése - 2013. október 27.

    Kérjük, írja alá a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést:

    https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative

  • Az Európai Bizottság elismeri felelősségét

    Székelyföldért megmozgatju Európát! Április 29-én, szerdán küldte el előzetes válaszát az Európai Bizottság a nemzeti régiók védelmében indított, Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés szervezőinek.

  • Egy ország jövőjét nem lehet gyűlöletre építeni!

    Szekely Nemzeti TanacsKlaus Iohannis, Románia elnöke, államférfihoz méltatlan hangnemben reagált Székelyföld autonómia-statútumának negyedik beterjesztésére. A Cotroceni Palotából elhangzó üzenet nyílt uszítás Románia magyar nemzetiségű polgárai ellen, nyílt, és oktalan uszítás a szomszédos Magyarország ellen, sérti a két ország között megkötött államközi szerződést.

  • A Képviselőház elfogadta Székelyföld Autonómiastatútumának törvénytervezetét

    A Képviselőház elfogadta Székelyföld Autonómiastatútumának törvénytervezetétÖrömmel és megelégedéssel vettük tudomásul, hogy a román parlament Képviselőháza hallgatólagosan elfogadta Székelyföld Autonómiastatútumának törvénytervezetét.

  • Százötvenezer aláírást adott át az RMDSZ

    Százötvenezer aláírást adott át az RMDSZA mai napon Jakab Adorján, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnökségének képviselője 149 559 papíron gyűjtött aláírást tartalmazó formanyomtatványt adott át Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének, a nemzeti régiók védelme érdekében indított polgári kezdeményezés támogatására.

  • A határidő átütemezését kéri a Székely Nemzeti Tanács

    A határidő átütemezését kéri a Székely Nemzeti TanácsMég egy hónap áll rendelkezésre, hogy a Székely Nemzeti Tanács által, a nemzeti régiók védelme érdekében indított polgári kezdeményezés támogatására összegyűljön a szükséges egymillió aláírás. Eddig elektronikusan negyedmillió európai polgár támogatta a kezdeményezést, a papír alapú aláírások összesítése – a járványhelyzet miatt – egyelőre elmaradt.

  • Van tere a szolidaritásnak, az értelmes cselekvésnek!

    Székelyföldért megmozgatjuk Európát – Európai Polgári KezdeményezésAz elmúlt időben, a koronavírus járvánnyal kapcsolatos intézkedések következtében, a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének támogatására a papíralapú aláírásgyűjtés gyakorlatilag leállt, a digitális aláírás pedig drámain lelassult.

  • A marosvásárhelyi Székely Szabadság Nap-i rendezvény elmarad

    A marosvásárhelyi Székely Szabadság Nap-i rendezvény elmaradFigyelembe véve a román járványügyi hatóságoknak a koronavírus járvány megelőzésére vonatkozó döntését, a 2020. március 10-ére meghirdetett marosvásárhelyi Székely Szabadság Nap-i megemlékező rendezvény és az azt követő tiltakozó felvonulás elmarad. Kérjük a szervezőket, hogy az autóbuszrendeléseket mondják vissza, és tegyenek meg minden a rendezvény elmaradásából következő, rájuk háruló lépést.

  • A Székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön | 2020

    A Székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön

    2020. március 10-én, kedden 10 órától megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Turul-téren. Beszédet Pénzes Lóránd történelemtanár, imát Dávid György római katolikus plébános mond. Fellép a Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája. Karvezető: Jakab Árpád.