Székely Nemzeti Tanács

  • SzNT – Nyílt levél Bogdan Aurescu Úrnak, Románia külügyminiszterének

    sznt nyilt level 2021 12 20

    Tisztelt Külügyminiszter Úr!

    Románia Parlamentjében Radu Cristescu kormánypárti képviselő felszólalásában olyan megengedhetetlen kijelentések hangzottak el, amelyek ellentétesek Románia Európai Uniós tagságával, és meggyőződésünk szerint Románia külpolitikájával is.

  • Az elszakított területek magyar közösségeinek sorsa európai ügy

    Az elszakított területek magyar közösségeinek sorsa európai ügyKarácsony előtti örömhír és ajándék érkezett a Székely Nemzeti Tanácsnak. A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés érvényes támogatásainak száma egészült ki félszázezer aláírással. A Nemzeti Választási Iroda elvégezte még 57 000 magyarországi online aláírás ellenőrzését, amely első alkalommal technikai okokból nem jutott el hozzájuk. Az ellenőrzés után bocsájtotta ki az 57/2021 számú határozatát, ez év december 13-án, amely megállapítja, hogy Magyarországról 901 758 aláírást gyűjtöttek a szervezők, és ezekből 826 826 érvényes.

  • A székely személyi kártya a székelység önszerveződésének legfontosabb eszköze lesz!

    Székely Nemzeti Tanács - A székely személyi kártya makettjeTíz nappal ezelőtt fogadta el a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága a székely személyi kártyára vonatkozó határozattervezetét. A dokumentum komoly visszhangot keltett a román és a magyar sajtóban. Folyamatosan érkeznek a közösség tagjaitól a vélemények, javaslatok. Már ilyen rövid idő után is megállapíthatjuk, hogy a székely/székelyföldi személyi kártya a székelység önszerveződésének legfontosabb eszköze lesz.

     

  • Székely Nemzeti Tanács – Közvitán a székely személyi kártya

    Közvitán a székely személyi kártya2021. december 3-án, sepsiszentgyörgyi székházában ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. Javaslatot tett a Székely Nemzeti Tanács következő ülésének napirendjére, amelyet a járványügyi korlátozások enyhülése után lehet megtartani. Ez egyben elnökválasztó/tisztújító küldöttgyűlés is lesz.

  • Az igazi vesztes a román állampolgárok közössége!

    Az igazi vesztes a román állampolgárok közössége!Ma, 2021. november 10-én ítéletet hirdetett az Európai Törvényszék a T-495/19 számú, Románia kontra Bizottság ügyben. Románia 2019. július 8-án – tehát két hónappal a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének megkezdése után – megtámadta az Európai Bizottságot az Unió Törvényszékén, kérve a nyilvántartásba vételről szóló határozat megsemmisítését. Ezt a pert Románia elvesztette.

  • A hetedik állam: Magyarország

    szekelyfoldert megmozgatjuk europat 2021 februar 6A Nemzeti Választási Bizottság tegnap, 2021. november 3-án hivatalos levélben közölte a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű európai polgári kezdeményezés szervezőivel a 45/2021 számú határozatát, amely a fenti kezdeményezés támogatására Magyarországon gyűjtött nyilatkozatokból 774 441-et nyilvánított érvényesnek. Ezzel a Székely Nemzeti Tanács és szövetségesei által indított polgári kezdeményezés teljesítette a 2011/211 és 2019/788 (EU) rendeletekben előírt kritériumokat. November 3-ától tehát hivatalosan is sikeresnek lehet nyilvánítani a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezést.

  • A közösség hite biztosítéka a sikernek

    A közösség hite biztosítéka a sikernek - Székelyföld Autonómiájának Napja2021. október 31-én a Székelyföld Autonómiájának Napján, a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések ellenére számtalan Székelyföldi településen lobbantak fel a lármafák.

  • Szabadságért, autonómiáért és a régiók egyenlőségéért!

    Székelyföld Autonómiájának Napja - Sepsiszentgyörgy, 2021. október 31.Ma, október 31-én, Székelyföld Autonómiájának Napján azért gyűltünk össze – székelyek és a velük szolidáris közösségek tagjai –, hogy ismételten kinyilvánítsuk igényünket Székelyföld autonómiája iránt.

    Az elmúlt egy évben a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését sikerrel zártuk, és soron következik, hogy az Európai Bizottság sikeresnek nyilvánítsa a kezdeményezést.

  • A Székely Szabadság Napjára beharangozott sepsiszentgyörgyi nyilvános őrtűzgyújtás elmarad

    A Székely Szabadság Napjára beharangozott sepsiszentgyörgyi nyilvános őrtűzgyújtás elmaradA járványügyi korlátozások miatt, illetve az újabb megfertőződések veszélyét figyelembe véve Sepsiszentgyörgy Székely Tanácsa úgy döntött, hogy a Székely Szabadság Napjára beharangozott nyilvános őrtűzgyújtás a megszokott helyen elmarad. A korábbi felhívásnak megfelelően ugyanakkor semmilyen akadálya nincs annak, hogy a délelőtti istentiszteleteken templomainkban imádkozzunk az autonómiáért, illetve hogy az ablakba kihelyezett gyertya, udvaron vagy kertben meggyújtott máglya, vagy bármilyen más kreatív magánkezdeményezésről készült fénykép felkerüljön a közösségi médiába, hogy ezen keresztül is érezzük az együvé tartozás erejét.

  • A tavalyihoz hasonló körülmények között emlékezünk meg Székelyföld Autonómiájának Napjáról

    Székelyföld Autonómiájának Napja 2021Néhány nappal Székelyföld Autonómiájának Napja, október 31-e előtt szembe kell néznünk azzal a helyzettel, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt a gyülekezési jogot Románia egész területén korlátozták a hatóságok.

  • Felhívás Székelyföld önkormányzataihoz

    Székelyföld Autonomiájának Napja – 2021Október utolsó vasárnapján, az idén 31-én immár évek óta Székelyföld történelmi autonómiájára és újkori autonómiatörekvésekre hívjuk fel a figyelmet. Arra a hagyományra, amely évszázadokon keresztül megtartotta a közösséget, és amely a huszonegyedik században is – a területi autonómia intézményei révén – megmaradásunk alapját képezi. Ezen a napon ismételten jelezzük, hogy az autonómia iránti igény töretlen, nem mondunk le az önrendelkezés jogáról, nem mondunk le Székelyföld területi autonómiájáról.

  • Székelyföld Autonómiájának Napja – Felhívás a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteihez

    Székelyföld Autonómiájának Napja – Felhívás a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteihezGyőzelemről énekeljen napkelet és napnyugat...

    Amint immár közel egy évtizede minden évben, október utolsó vasárnapján közös imára hívjuk a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteit. A templomi fohász az elszakított magyar közösségek megmaradását biztosító önrendelkezés igényét erősíti, a hagyománynak megfelelően este őrtüzekkel hívjuk fel a világ figyelmét Székelyföld autonómiatörekvésére. Tegyük mindezt az eukarisztia évében, a reformáció ünnepén, a magyar összefogást erősítő ökuménia jegyében.

  • SzNT – A jogorvoslat útját választjuk Lettországban

    SzNT – A jogorvoslat útját választjuk LettországbanEz év szeptember 16-án Lettország elesett című közleményünkben hoztuk nyilvánosságra közösségi oldalunkon azt a rossz hírt, hogy a Lett Köztársaság Központi Választási Bizottsága mindössze 5395 támogató nyilatkozat érvényességét erősítette meg, és ezzel Lettország kikerült azon tizenegy állam sorából, ahol a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezésnek sikerült elérni a támogató nyilatkozatok számának alsó küszöbét. A közleményben azt is jeleztük, hogy tájékoztatást kértünk az illetékes lett hatóságtól, és mérlegeljük a jogorvoslat útját.

  • A székelységet nem nyugtatni kell, hanem figyelmeztetni a veszélyre!

    A székelységet nem nyugtatni kell, hanem figyelmeztetni a veszélyre!Nagy szolgálatot tett Ludovic Orban az erdélyi magyar nemzeti közösségnek az elmúlt napokban, Székelyföld fejlesztésére vonatkozó kijelentésével. Ezzel szemben nagy hibát követ el, aki megpróbálja eljelentékteleníteni ezt a kijelentést, a választási kampány terhére írva a pártelnök megnyilvánulását, hiszen ő egy olyan veszélyre figyelmeztet bennünket, amely valós, küszöbön álló veszély, és nem idegen a párton belüli vetélytársaitól sem, de még a velük szembenálló Szociáldemokrata Párttól sem.

  • Október végén zárulhat az aláírások hitelesítése

    SzNT – Október végén zárulhat az aláírások hitelesítéseA Székely Nemzeti Tanács által indított európai polgári kezdeményezés támogatására gyűjtött aláírásokat a szervezők több lépcsőben eljuttatták mind a 27 uniós tagállam illetékes hatóságához. Július 8-án a magyarországi polgároktól gyűjtött papíralapú aláírásokat adta át Budapesten a Nemzeti Választási Irodának (NVI) Dabis Attila, a kezdeményező polgári bizottság helyettes képviselője – egyben e bizottság magyarországi képviselője –, a Rákóczi Szövetség munkatársaival közösen (szám szerint 94 407 aláírást).

  • A kezdeményezők leadták a nemzeti régiók polgári kezdeményezés papíron gyűjtött aláírásait

    A kezdeményezők leadták a nemzeti régiók polgári kezdeményezés papíron gyűjtött aláírásait

    Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2021. július 15., csütörtök (MTI) - A kezdeményezők csütörtökön leadták az illetékes állami hatóságoknak a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés papíron gyűjtött aláírásait. Az interneten gyűjtött aláírások adatbázisainak az átadására pénteken kerül sor - tájékoztatta az MTI-t Izsák Balázs, a kezdeményező bizottság elnöke.

  • Katalónia elnöke fogadta a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét

    Katalónia elnöke fogadta a Székely Nemzeti Tanács küldöttségétCarless Puigdemont, Katalónia elnöke belgiumi székhelyen folyó év július elsején fogadta a Székely Nemzeti Tanács Izsák Balázs által vezetett küldöttségét. A küldöttségben részt vett Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja és László György a Székely Nemzeti Tanács jegyzője. A megbeszélésen jelen volt Erika Casajoana, a Katalán Nemzetgyűlés tagja, a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés tanácsadója.

  • Méltányos megoldást a katalán népnek!

    Méltányos megoldást a katalán népnek!Felemás döntést fogadott el a spanyol kormány 2021. június 22-én a börtönben lévő katalán politikusok szabadon bocsátásáról. Részleges kegyelemnek nevezik ezt a döntést, ami azt jelenti, hogy elengedik börtönbüntetésük fennmaradt részét, de eltiltják a közügyektől.

  • Baszkföld parlamentje jogalkotásra szólítja az Európai Bizottságot a nemzeti régiókkal kapcsolatban

    Baszkföld parlamentje jogalkotásra szólítja az Európai Bizottságot a nemzeti régiókkal kapcsolatban

    2021. június 18-án elsöprő szavazattöbbséggel (11-3 arányban) szavazta meg Baszkföld Autonóm Régió Parlamentjének 15 fős Külügyi- és Európai Uniós ügyekért felelős Bizottsága azt a támogató határozatot, mely a nemzeti régiók védelmében indított Európai polgári kezdeményezés nyomán Uniós jogszabály elfogadására hívja fel az Európai Bizottságot.

  • Az autonómia a stabilitást és a békét szolgálja

    SzNT - Az autonómia a stabilitást és a békét szolgáljaJens Stoltenberg új veszélyre figyelmeztette a NATO tagállamait és az egész világot: Moszkva és Peking közeledésére. A főtitkár szerint az Észak-atlanti szervezet kettős közelítési módot alkalmaz Oroszországgal szemben, az elrettentést és a párbeszédet.