A természetrajzi kiállítás a növényritkaságokkal fogad, kockás liliommal, rovarevő harmatfűvel. A herbáriummal szemben rovartani és lepkész tárlók. Kevésen múlott, hogy az alapító Vasady halálakor nem egy biológus vette át a múzeumőri tisztet. A két világháború között a küküllővári dr. Köntzei Gerő volt a nagy expedíciók egyik fő szervezője, és nem sok múzeum dicsekedhetik azzal, hogy kutatásai eredményeként munkatársai nevét viselhetik a kiállított új fajok. A pompás lepkék másrészt a világon mindenütt számon tartott Diószeghy László-gyűjteményből mutató. A festő-lepidopterológus városunk szülötte volt.

Az egész múzeumban a kitömött állatok szerzik a legnagyobb örömet a gyereklátogatóknak. Audubon dolgozta ki, hogy mi egy madár legelőnyösebb beállítása, együtt utaztak a hajón földinkkel, Bölöni Farkas Sándorral, mikor az Amerikába tartott. Erdők, havasok, vizek lakói: milyen gazdagok még mindig élőhelyeink, pedig hol van már Zulbert, a barátkeselyű népe? A tonzúrás madár ágasfáján a felirat Zabola, 1891. Fekete István állatregényei jutnak eszünkbe, és az, hogy Kós Károly tervezett, ugyancsak Zrumeczky Dezsővel a budapesti állatkertnek tizenhét épületet.

Nemes madarak idézik a nemes mesterséget is: Kézdi és Orbai szék havasalji falvaiban az erdélyi fejedelemség híres solymárai éltek. A közelebbi múlttól sem szabadulhatunk, ebben a teremben is mindennek története van. A hiúzt élve, ládában hozták be, rajta felirattal: vigyázz, harap! Dr. Szőts Dániel meséli mosolyogva, akinek édesapja volt a vadász. De vitán felül, a bölényünk útja volt a legkalandosabb. A többi természettudományi kiállításra gondolunk, és visszatérünk a történelembe.