A Román Színházi Szövetség többszöri jelölése után – Yvonne, burgundi hercegnő (2009), Hamlet (2014), A vihar (2025) – idén végre elnyerte a hazai színházi szakma legrangosabb elismerését, az UNITER-díjat Pálffy Tibor. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közkedvelt művésze a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal együttműködésben készült Rinocéroszok című előadás Jean alakításáért vehette át a szobrocskát.
Óriási szakmai elismerésben részesült a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház: a XII. Országos ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén a legjobb gyermekszínházi előadásnak járó Üveghegy-díjat hozhatták el. A rangos elismerést a Csodaszarvas című produkció érdemelte ki a 5–12 éves korosztályt megszólító Fickándozók kategóriában.
1998 telén, a bibarcfalvi református templom gyülekezeti termében hallgattuk dr. Csapó I. József előadását a székely autonómiáról és az európai önrendelkezési modellekről. Zsúfolásig telt a terem. Az emberek nemcsak Erdővidékről érkeztek, hanem Székelyföld távolabbi vidékeiről is. Volt, aki egy nappal korábban indult útnak, hogy ott lehessen. Akkor már híre ment Erdély-szerte, hogy ha hívják, ő megy faluról falura, közösségről közösségre, és beszél a székelyeknek arról, hogy szabadságvágyuk nem múltba révedő nosztalgia, hanem korszerű európai igény, amelynek helye van a nemzetközi jogban és Európa politikai rendjében.
- Értékőrző fiatalok: Sepsiszentgyörgyi siker az „Értékeink nyomában” vetélkedőn
- Kovács György-díjjal tüntették ki Kónya-Ütő Bencét: EMKE-elismerés a sepsiszentgyörgyi virtuóznak
- Nem hátrál a Székely Nemzeti Tanács: Jogi válaszlépés az Európai Bizottság elutasító döntésére
- Számít a véleményed! Mondd el, mit gondolsz a Háromszék Táncszínházról, és nyerj évados bérletet!