Pénztár nyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10-13 és 15-21 óra között, tel.: 0787526102.Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
Pénztár nyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10-13 és 15-21 óra között, tel.: 0787526102.
2025. március 29-én, szombaton 10:30-12:00 óra között Elengedéseink önleltáros nyitott csoport az unitárius egyház melléképületben.
A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségben szombatonként felnőtteknek tartanak segítő csoportokat. Az Elengedéseink hetente megtartott önleltáros nyitott csoport a különböző életszakaszokban megélt veszteségek, valamint a napi tudatos elengedés és beengedés témáit feszegeti.
Idén is gazdag és színes programkínálattal ünnepli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a színház világnapját, mely során kedvenc színészeikkel kávézhatnak a nézők, és beülhetnek egy nyilvános próbára, de színpadtervekből készült kiállítás, felnőtt- és gyermekelőadások, valamint a színészzenekar koncertje is várja az érdeklődőket. Március 27-e tehát a színház igazi ünnepe lesz Sepsiszentgyörgyön.
Tamás Dénes sepsiszentgyörgyi próza- és esszéíró, költő legfrissebb, A lazacok szeretkezése című verskötetének bemutatója lesz a sepsiszentgyörgyi Bod Péter
Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében 2025. március 27-én, csütörtökön 17 órától.
A rendezvényen a szerző beszélgetőtársa Láng Zsolt marosvásárhelyi író lesz, elektromos gitáron közreműködik Tasnádi Miklós.
Pénztár nyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10-13 és 15-21 óra között, tel.: 0787526102.
2025. március 22-én, szombaton 10:30-12:00 óra között Elengedéseink önleltáros nyitott csoport az unitárius egyház melléképületben.
A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségben szombatonként felnőtteknek tartanak segítő csoportokat. Az Elengedéseink hetente megtartott önleltáros nyitott csoport a különböző életszakaszokban megélt veszteségek, valamint a napi tudatos elengedés és beengedés témáit feszegeti.
Március 15-i ünnepi rendezvénysorozat Sepsiszentgyörgyön
2025. március 15-én, 19:00 órakor a Tamási Áron Színház nagytermében a Csíki és Georgius kamarazenekarok ünnepi hangversenyével emlékezünk meg az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseiről. A hangverseny vendégszólistái a Sárik Péter Trió tagjai.
Pénztár nyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10-13 és 15-21 óra között, tel.: 0787526102.
Nemzeti ünnepünk alkalmából, 2025. március 14-én, 17:00 órakor a Székely Nemzeti Múzeum szeretettel várja az érdeklődőket egy ingyenes tárlatvezetésre. A Géniuszok a hősök mögött. Háromszék az 1848–1849. évi szabadságharcban című kiállítás a forradalom kulisszái mögé kalauzolja a látogatókat.
2025. március 15-án, szombaton 10:30-12:00 óra között Elengedéseink önleltáros nyitott csoport az unitárius egyház melléképületben.
A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségben szombatonként felnőtteknek tartanak segítő csoportokat. Az Elengedéseink hetente megtartott önleltáros nyitott csoport a különböző életszakaszokban megélt veszteségek, valamint a napi tudatos elengedés és beengedés témáit feszegeti.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad csapata, akik január végén Budapesten a Nemzeti Színházban adták elő a Molnár János által rendezett színdarabjukat, most Sepsiszentgyörgyre is elhozzák! Az előadásra 2025. március 14-én, 18 órakor kerül sor a Háromszék Táncstudióban.
Pénztár nyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10-13 és 15-21 óra között, tel.: 0787526102.
A tavalyi gyakorlatnak megfelelően az idén sem hívták meg a láttamozó bizottság ülésére a Székely Szabadság Napjának marosvásárhelyi szervezőit. A Soós Zoltán polgármester által összehívott bizottság önhatalmúlag, a gyülekezési jog megsértésével olyan elemeit változtatta meg a felvonulásnak, amelyek a szólás szabadságának korlátozását jelenti. Az előzetes bejelentésben „felvonulás” szerepel (románul: marș), míg ezt a láttamozó bizottság „tömegoszlásra” (románul: defluire) változtatta, ami azt jelenti, hogy ismét felszorítanak bennünket a járdára. A döntést egyértelművé tették, hiszen fel is tüntetik, hogy a „tömegoszlás” a járdán fog történni.
A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, az Árkosi Kulturális Központ és a Gross Arnold Galéria és Kávézó szeretettel várja az érdeklődőket a Gross Arnold 95 - Utazások valós és képzeletbeli tájakra című grafikai tárlatának megtekintésére első erdélyi állomáshelyén.
© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!
Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat
Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO