A Tamási Áron Színház társulata, 2020. augusztus 16-án 21 órai kezdettel mutatja be A Sütemények Királynője című felolvasószínházi előadást Brassóban az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán a IV. Magyar (Szabadtéri) Színházfesztivál keretén belül.
A jelenkori magyar színjátszás egyik legkiemelkedőbb alkotójának, Pintér Bélának A Sütemények Királynője című sajátos humorú drámáját Pálffy Tibor rendezésében mutatta be társulatunk június elején, ahogy a járványügyi szabályok lehetővé tették a szabadtéri rendezvények megtartását. Nagy B. Sándor Háromszékben megjelent kritikájában a következőképpen fogalmaz az előadásról: „…nemcsak Pintér Béla darabját ismerhettük meg az előadás során, hanem annak egy határozott, erős koncepciójú értelmezésével találkozhattunk. Egy család drámai története elevenedett meg az egyenetlen, fák közé berendezett színpadon, mely már önmagában nagyszerűen érzékeltette a szereplők labilis lelkivilágát, az érzelmi zűrzavart, amelyben élnek. A gyermekek és felnőttek egyaránt súlyos kereszteket cipelnek ebben a kegyetlen és fájdalmas történetben, ehhez képest talán túl sokat is nevettünk a nézőtéren. Valójában ugyanaz a pörgés emelte felül Pálffy Tibor rendezését a felolvasószínház általános vontatottságán, ami kissé eltávolította azt a szöveg mélységeitől.”
A Brassóban megrendezésre kerülő négynapos seregszemlére 2020. augusztus 13-16. között várják a nézőket, a meghívott társulatok és előadók pedig a hazai magyar színházi paletta Brassóban is népszerűséget szerzett előadói. A Sütemények Királynője című előadásra jegyek válthatók a https://www.bilete.ro/ weboldalon.