2021. augusztus 29-én vasárnap, 11 és 20 óra között, székelyföldi fotóklubok és független alkotók részvételével, szabadtéri fotókiállítás formájában kerül sor a Magyar Fotográfia Napja megünneplésére. Helyszín a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park zenepavilonja előtti sétány.
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) 108 szakmai, társadalmi szervezet (a fotográfiai közélet kétezer aktív szereplője) választotta ki a magyar fotográfia történetéből ezt a jeles napot, amely 2003 óta minden esztendőben a fotókulturális nemzeti örökség és a kortárs fotóművészet értékeire irányítja a társadalom figyelmét.
Minden fotótörténeti forrásmunka egybehangzóan állítja, hogy 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon, vagyis ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép (dagerrotípia).
1839. január 9-én a Francia Tudományos Akadémia hivatalosan bemutatta a dagerrotípiát, aminek szabadalmát pár hónappal később, 1839. augusztus 19-én a francia kormány megvásárolta, majd a találmányt szabadon hozzáférhetővé tette bárki számára.
Fotó: Gergely Hanna
Kiállítók:
Spektrum Fotó (Székelyudvarhely): Csergő Nándor, Debreczi Zoltán, Kovács Sándor, Német-Deák Endre Róbert, Lőrinz L. Lajos, Pálfi Zsolt, Gothárd Ferenc Alpár, Borbély Tamás, Pál Ákos.
Grádics Alkotócsoport (Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Nagykároly, Székelyszentlélek): Ambrus Árpád, Bartha Erika, Csergő Nándor Attila, Debreci Zoltán, Kóbori Lehel, Merk Péter, Moraru P. Norbert, Szabó Dániel.
Független alkotók: Gáspár János, Klárik Lorand, Kertész István, Tóth Csongor, Kolumbán Hanna, Kolumbán Huba, Barabás Imola, Czintos Ödön.
Transnatura Fotóklub: Csákány László.
Mohos Fotóklub (Sepsiszentgyörgy): Hlavathy Károly, Márton Ildikó Antónia, Udvardi Jenő, Márkodi Ernő, Márkodi Vera, Bartha Erika, Gál Zsolt, Holinka Levente, Holinka Kinga, Grigorescu Tünde, Steigerwald Tibor, Váncsa Sándor, Palkó Gyöngyösi Tibor, Timár Levente, Paszjár Marianna, Vargyasi Levente, Pál Antal, Sólyom Ernő, Göröcs Tas, Huszár Szilamér.
Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete – Fotószakosztály (Sepsiszentgyörgy):Klárik Lorand Szekeres Attila, Albert Levente, Huszár Szilamér, Toró Attila.
KépVIDÉK Alkotócsoport (Sepsiszentgyörgy): Kovács László Attila, Neagu Adrian, Vargyasi Levente, Máthé Luca, Toró Attila.
Előzmények:
- 2020. augusztus 29., Sepsiszentgyörgy – Virtuális tárlat
- 2019. augusztus 25., Sepsiszentgyörgy – Szabadtéri fotókiállítás
- 2018. augusztus 26., Sepsiszentgyörgy – Szabadtéri fotókiállítás
- 2017. augusztus 27., Sepsiszentgyörgy – Szabadtéri fotókiállítás
- 2016. augusztus 28., Sepsiszentgyörgy – Szabadtéri fotókiállítás
- 2015. augusztus 29., Sepsiszentgyörgy – Szabadtéri fotókiállítás
- 2014. augusztus 29., Sepsiszentgyörgy – Szabadtéri fotókiállítás
- 2011. augusztus 28., Sepsiszentgyörgy – Szabadtéri fotókiállítás
Hivatkozások: