2023. szeptember 18. és 28. között 7 budapesti iskolában 8 alkalommal lesz látható a Nem vagyok, csak mások látnak című tantermi előadás. Az 55 perces monodráma József Attila-szövegekből építkezve keresi az életmű aktualitását, a költő megidézhetőségét, az azt követő beszélgetés pedig lehetőséget ad, hogy a rendhagyó irodalomóra egy valódi párbeszéddé váljon. A projekt a Nemzeti Kulturális Alap - NKA és Budapest IX. Kerületi Ferencváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.
Hogyan lehet hozzánk valaki ennyire közel, aki ennyire távoli? József Attila életterhei számunkra felmérhetetlen szélsőségek, mégis: a mi haragunkkal jajdul fel, a mi sírásunktól szorul el a torka, s a mi szánk felett húzódik mosolyra a bajsza. Az Osonó találkozásra hív: személyes találkozásra egymással – és József Attilával. Egy emberrel, aki közénk ül, ránk néz, megosztja velünk falatnyi útravalóját, s akinek szájából úgy fordulnak ki a jól ismert szavak, ahogy még nem találkoztunk velük. Verssorokból bontakozik ki egy élet: az enyém vagy a tiéd, és – talán – egy szegény, Attila nevű barátunké.
A Mucha Oszkár által előadott és Fazakas Misi rendezésében készült előadásban elhangzó szövegek nem csak lírai alkotások, hanem a jelen időben, ürügyként újjászülető gondolatok. A versek mellett elhangzanak részletek a József Attila által írt önéletrajzból illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is.
Egy pár nézői visszajelzés az eddigi előadások kapcsán:
„Az előadás, illetve ez a tolmácsolás nagyon kinyitotta számomra József Attila személyiségét.”
„Én kimondottan nem szerettem ezeket a József Attila verseket, de az előadásotokkal közelebb kerültek hozzám ezek a szövegek.”
„Nagyon személyesnek éreztem az előadást. Annyira jó volt, hogy körbe ültünk és ez az egész nekünk szólt, megszólított!”
A projekt programja:
- 2023. szeptember 18, 9.55: Budapest, Leövey Klára Gimnázium
- 2023. szeptember 18, 12.05: Budapest, Leövey Klára Gimnázium
- 2023. szeptember 19, 13.40: Budapest, Képző-és Iparművészeti Szakgimnázium
- 2023. szeptember 20, 13.45: Budapest, Kürt Alapítványi Gimnázium
- 2023. szeptember 21, 10.20: Budapest, Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum
- 2023. szeptember 21, 13.30: Budapest, Közgazdasági Politechnikum
- 2023. szeptember 26, 10.55: Budapest, Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
- 2023. szeptember 28, 13.30: Budapest, Közgazdasági Politechnikum