2025. október 7-én és 8-án kerül bemutatásra az M Studio legújabb produkciója, a Meditáció a szépségről, Gemza Péter koreográfiájában. Jegyek már kaphatók a Központi Jegyirodában illetve online a biletmaster.ro oldalon.
Gemza Péter, a magyar táncszcéna meghatározó alakja, Párizsban végzett kortárs tánc tanár szakon, a Centre National de la Danse-ban, 2013-tól 2018-ig a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője, majd 2018-2023 között művészeti vezetője, jelenleg a kolozsvári Babeș-Tudományegyetem Színház és Film Karán tanít. A koreográfus 2012-ben dolgozott először az M Studio színészeivel, a Mint a fagyöngy előadás Abe Kobo A homok asszonya című regénye nyomán készült, és számos hazai és magyarországi fesztiválon is nagy sikerrel szerepelt.
Fotó Toró Attila
A Meditáció a szépségről nem válaszokat ad, hanem teret nyit: a csodálkozásnak, a fájdalomnak, a gyógyulásnak. Egy előadás, amelyben az univerzum véletlenszerű szépsége összekapcsolódik a közösség gyógyító erejével, és ahol a szív dobbanása a legköltőibb emlékeztető: hogy élünk, együtt élünk, és a szépség bennünk születik újra és újra.
Gemza Péter így foglalja össze a produkció lényegét:
„Az univerzumnak nem kellene szépnek lennie, de mégis az. E paradox tétel adja az előadás lélegzetét. A szépség nem szükségszerű, mégis kibomlik a legapróbb részletekben, a mozdulatban, a csendben, a szív lüktetésében. És ugyanígy jelen van a pusztításban is: amikor megtörjük a harmóniát, amikor testek és lelkek sebeket hordoznak, amikor a nők bántalmazásának tapasztalata áttöri az esztétika fátylát. A szépség nem menedék, hanem törékeny jelenlét, amelyet minduntalan kikezdünk.
Az előadás nem mesél, hanem áramlik: mozdulatokból szőtt imádság és jajkiáltás egyszerre. A szívek dobbanása, amely valóban a résztvevőkből származik, közös ritmussá fonódik, majd széttöredezik, mintha a kozmosz szívverése kihagyna egy pillanatra. Ebben a törésben mutatkozik meg az ember: egyszerre pusztító és teremtő lény, aki képes a szépséget rombolni és képes újra megszülni.”
Az előadás jelmezeit Gemza Iringó jegyzi, előadják az M Studio színészei Bajkó László, Balázs Judith, Deák Zoltán, Kőmíves Boróka, Nagy Eszter, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila.
A bemutatóra október 7-én és 8-án, este 19 órától kerül sor a Háromszék Táncstúdióban, legközelebb pedig október 23-án lehet újra megtekinteni.
Az előadás létrejöttét Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatta.