Sepsiszentgyörgyön a Lutheránus Evangélikus Egyház az adventi elcsendesedés időszakában kiemelten fontosnak tartja, hogy kulturális eseményekkel színesítse a megszentelt időszakot. A lelki feltöltődés folyamatába szorosan beletartozik azoknak az egyéniségeknek a felidézése, akiknek munkásságában a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy fontos szerepet vállal. Jelen tárlatban egy olyan egyéniségre esett a választás, aki számára a jótékonyság létforma volt, és nem alkalmi tevékenység. Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, az Erdélyi Református Nőszövetség elnöke, szalonja pedig a mindenkori erdélyi kulturális élet megkerülhetetlen tere volt.
Szilvássy Carola szalonja – „…a Monostor út 4. szám alatti ‘cercle’-ek – a korabeli társadalom jeles eseményei voltak. Megfordult itt mindenki, aki a korabeli Kolozsvár arisztokráciájában és művészeti életében számított.” A monostori úti lakás sok szép és nehéz időt is látott; a magyar és nemzetközi művészet és politikum számos jeles személyisége látogatta meg, Bethlen Istvántól Makkai Sándorig, Batthyány Gyulától Kosztolányi Dezsőn és Kemény Jánoson át Thúry Zsuzsáig. A mindennapi vendégségek egy kisebb, de életszerű metszetét mutatja vendégkönyve, amelyből most felvillan néhány oldal, hogy halvány képet adhasson arról a gazdag és színes kulturális pezsgésről, amelyet Carola Szalonja jelentett.
A tárlat a gazdag hagyatékból néhány értékes fejezetet mutat be, a Liszt Intézet szervezésében.
Az eseményre advent második vasárnapján, december 07-én, 11 órakor, az Evangélikus–Lutheránus istentiszteletet követően kerül sor.
Házigazda: Zelenák József esperes,
Sepsiszentgyörgyi Evangélikus–Lutheránus Egyházközség
A tárlatot megnyitja: Szebeni Zsuzsanna, a kiállítás kurátora
Grafikai tervező: Szebeni Szabó Róbert
Külön köszönet a Református Gyűjtőlevéltárnak, valamint Miskolczy Zsuzsannának.
Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola báróné (1876–1948)
Kolozsvár emblematikus személyisége
Az első világháború sebészeti különítményének ápolónője. Aktív közéleti tevékenységet folytató hölgy volt: a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonissza mozgalom első számú támogatója.
Kecsetfalvi és cseszelicei Szilvássy Carola (teljes nevén báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola) (Hadrév, 1876. június 19. – Kolozsvár, 1948. május 26.) erdélyi arisztokrata, művészetpártoló nagyasszony, Bánffy Miklós múzsája, Erdély emblematikus, rendkívül színes és sokoldalú személyisége. Szilvássy Carola Erdély-szerte ismert, rendkívül művelt, feltűnő és sokszínű jelenség volt; elágazó életpályája egy modern, sokoldalú asszonyról tanúskodik, aki a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem bábaképző elvégzése által komoly gyógyítási ismereteket szerzett.
Miközben a művészeti és társadalmi élet középpontjába áll, soha nem fordítja el az arcát a szenvedőktől; a rászorulók ügyét élete teljében és idősebb korában is képviseli. Legyen szó jótékonysági estekről, katonakórházak sérültjeinek ápolásáról, hadiárvák élelmezéséről, leánynevelő intézetek alapításáról, aggmenházak vagy kisdedóvók fejlesztéséről – mindig ott látjuk energikus közbeavatkozását és hatékony tettrekészségét.
1916-ban, amikor Nagyszeben a két front közé szorult városból mindenki fejveszetten menekült, két arisztokrata hölgy – Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola és Bethlen Margit –, valamint Bánffy Miklós gróf és egy ismeretlen bécsi orvos hihetetlen bátorsággal, saját életük kockáztatásával mentettek ki több mint száz, az árvaházban rekedt ártatlan lelket a tűzharc torkából. Számtalan tette méltó a megemlékezésre.
Évtizedeken át a kolozsvári nőszövetség aktív tagja és elnöke volt.
„Annyi éhező gyermek, annyi esdeklő ifjú szem szegződött reménykedve reánk, tőlünk várva küzdelmes útjuk egyengetését a jövő felé. Az a sok nyomorult, remegő kéz, mely könyörögve nyúl felénk. Azok a szegény, mindenkitől elhagyott öregek és betegek, kiknek mi vagyunk utolsó reménységei – mind tőlünk várják a segítséget. És ez a segítség bizony sok álmatlan, aggodalmas éjszakát, sok gondot, sok fáradságot és nagyon sok önfeláldozó munkát jelent. (…) Tudnunk kell önmagunkról teljesen megfeledkezni, a ‘kis én’-ről – a nagy Célért.”
Amikor 1948-ban meghalt, javait a diakonissza rendre hagyta. Nagy részvéttel temették el a Házsongárdi temetőben, a diakonissza sírkertben, a Bánffy-kripta közelében. Hagyatéka a kolozsvári Református Gyűjtőlevéltárban található.
