2014. november 30 – december 21.
A Cimborák Bábszínház és a Gyulafehérvári Caritas közös együttműködéséből született meg az Adventi hétvégék című rendezvénysorozat, amely a várakozás, a felkészülés időszakára kínál tartalmas programokat, a sepsiszentgyörgyi családok aprajának, nagyjának. A rendezvénysorozat november 30-án, Advent első vasárnapján, a Cimborák Bábszínház új betlehemes bemutatójával „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel...” című előadással indul, amelyet az ünnepváró időszakban, vasárnaponként és Advent utolsó szombatján lehet majd megtekinteni.
Minden pénteken, a Caritas székhelyén Angyalkodó műhely várja mindazokat a felnőtteket, akik saját kezűleg kívánják elkészíteni a karácsonyi ajándékot szeretteiknek.
A Cimborák Bábszínház színészei, szombatonként adventi mesefolyamot és adventi népi szokások - betlehemes játék témakörében tartanak foglalkozást. A közösen megtanult betlehemes játékot, Advent utolsó vasárnapján, a város kisebb közösségeinek adják elő, ezáltal varázslatosabbá téve a karácsony szent ünnepét. A mesefolyamra várják a mesélni vágyó, mesét szívesen hallgató, olvasó kicsiket és nagyokat egyaránt.
1. adventi hétvége:
november 30. (vasárnap), 18 óra – „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel.....”, a Cimborák Bábszínház bemutató előadása
2. adventi hétvége:
december 5. (péntek), 17 óra – Angyalkodó műhely, a Caritas székhelyén felnőtteknek/ fiataloknak.
december 6. (szombat), 17 óra – Adventi mesefolyam, a Cimborák Bábszínház otthonában, gyermekeknek/ családoknak.
december 7. (vasárnap), 17 óra – „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel......", a Cimborák Bábszínház előadása családoknak/érdeklődő felnőtteknek.
3. adventi hétvége:
december 12. (péntek), 17 óra – Angyalkodó műhely, a Caritas székhelyén felnőtteknek/ fiataloknak.
december 13. (szombat), 17 óra – Adventi népi szokások: betlehemes játék és énekek tanulása, a Cimborák Bábszínház otthonában, gyermekeknek és családoknak/érdeklődő felnőtteknek.
december 14. (vasárnap), 17 óra – „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel......”, a Cimborák Bábszínház előadása családoknak/érdeklődő felnőtteknek.
4. adventi hétvége:
december 19. (péntek), 17 óra – Angyalkodó műhely, a Caritas székhelyén felnőtteknek/ fiataloknak.
december 20. (szombat), 17 óra – „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel......”, a Cimborák Bábszínház előadása családoknak/érdeklődő felnőtteknek.
december 21. (vasárnap), 17 óra – Betlehemes játék a sepsiszentgyörgyi közösségek otthonában!
A foglalkozásokon való részvétel ingyenes! Érdeklődni és jelentkezni a 0735-735165-ös (Kovács Hajnalka - Caritas) és a 0740-095234-es (Urbanovici-Nagy Zsuzsa - Cimborák Bábszínház) telefonszámokon vagy a e-mailre küldött levélben lehetséges.
A Cimborák Bábszínház előadásaira a jegyek előfoglalását a 0740-095234-es (Urbanovici-Nagy Zsuzsa) telefonszámra várjuk. Jegyeket váltani, a helyszínen, az előadások előtt fél órával lehet. Egy jegy ára: 5 ron/gyermek, 10 ron/felnőtt. A családi jegyek ára: 15 ron/3 fő, 20 ron/4 fő, 25 ron/5 fő.
További részletek a www.facebook.com/Cimborak oldalon olvashatók!
A rendezvénysorozat támogatói: a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa.