2014. december 24. / Tamási Áron Színház Új Stúdió terme
A Cimborák Bábszínház társulatának várakozásait felülmúlta az a részvételi arány, amelyről az adventi időszakban, a sepsiszentgyörgyi és a környékbeli óvodák és iskolák tanúbizonyságot tettek.
A társulat 2014 december 2-19 között, „Az Ég ím akkor ölelkezett a Földdel...” című betlehemes előadását 24 alkalommal játszotta szervezett csoportoknak, közel 1300 gyermekhez és több tucat pedagógushoz eljuttatva a karácsony üzenetét, miszerint évről-évre lehetőséget kapunk, hogy megszülethessen mindannyiunkban a Szeretet.
Nagy öröm, hogy az adventi hétvégék keretében meghirdetett szabadelőadások iránt is nagy érdeklődést tanúsított a sepsiszentgyörgyi közönségünk. Számos család tartotta fontosnak, hogy gyermekével/gyermekeivel közösen is megtapasztalhassa a csodavárást. Köszönjük a bizalmat, a nyitottságot és az érdeklődő figyelmet!
Szeretettel meghívunk minden kedves családot 2014. december 24-én, szentestén, 17 órától, a Tamási Áron Színház Új Stúdió termében, az immár tizedik éve hagyományossá vált angyalváró előadásunkra. „Az Ég ím akkor ölelkezett a Földdel...” című betlehemes játék megtekintését, az alkotók minden 3 év fölötti nézőnek szeretettel ajánlják. A belépés ingyenes.
Ezt követően, az előadás még két alkalommal lesz látható, december 27-én, 11 órától és december 28-án, 18 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében. Az előadásokra a jegyek előfoglalását a 0740-095234-es (Urbanovici-Nagy Zsuzsa) telefonszámra várjuk.
Áldott karácsonyt és békés, boldog új esztendőt kívánunk minden kedves apró, kis és nagy cimboránknak!