Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Újabb Erasmus+ Ifjúságsegítő projektet szervezett Budapesten az OsonóAz Osonó Színházműhely, a Sepsi Adrenalin Sport Egyesülettel és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel partnerségben hozta létre az Egészség a jobb jövőért - Személyiségfejlesztés és egészségtudatosság az oktatásban elnevezésű projektet, amely célja, hogy változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzésekkel támogassa az ifjúsági szakemberek és pedagógusok munkáját. Az innovatív nevelési módszerek átadásán túl, a november 24-30. között zajló program feltöltődést és szakmai kapcsolódási lehetőséget is biztosít a Magyarországról, Romániából és Szerbiából érkező, összesen 15 résztvevő számára.

Az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával megvalósuló projektben az önismerettel, az egészséges életmóddal és a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és képzések kapnak hangsúlyt, így a műhelyfoglalkozások is nagyon színesek és változatosak. Az Osonóra jellemző személyiségfejlesztő-, csapatösszehozó- és színházi neveléssel kapcsolatos tréningeket Fazakas Misi és Mucha Oszkár tartja, míg Benyhe Bernát drámapedagógiai foglalkozással járul hozzá a résztvevők önismeretéhez. Szőcs Enikő és Szőcs Károly Csaba irányítása alatt a csoport elmélyülhet a sport- és életviteli foglalkozásokban, illetve kipróbálhatja magát a falmászásban is.

A projekt egy hosszútávú regionális kezdeményezés részeként valósul meg, amely a régióban jellemző, az ifjúsági dolgozók szakmai életében tapasztalható nehézségeket kompenzáló programokat, azaz lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre és feltöltődésre.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.