Fontos bukaresti turnéra készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, ahol két előadást mutat be az idén 35. kiadásához érkezett Országos Színházi Fesztiválon (FNT). 2025. október 22-én, szerdán 17 és 21 órától a Bodó Viktor által rendezett A vihar, október 24-én, pénteken pedig ugyancsak 17 és 21 órától a Bocsárdi László által rendezett Angyal szállt le Babilonban című előadásokat játssza a társulat a legrangosabbnak számító hazai színházi seregszemlén.
Az Országos Színházi Fesztivál a román Kulturális Minisztérium által fenntartott kulturális rendezvény, melynek kuratóriumát jelenleg Raluca Cîrciumaru színházkritikus, Alina Epîngeac színházkritikus és Ionuț Sociu drámaíró, kulturális újságíró alkotja. A rendezvénynek most először van „társult művésze” is Radu Afrim rendező személyében, akinek jelenléte a szervezők szerint kiteljesíti azt a folyamatos törekvést, hogy a fesztivál moduláris szerkezetének szerves részét képezzék a legújabb színházi kezdeményezések is. Az idei fesztivál programjában 39 színházi előadás szerepel, közülük hat magyar nyelvű. A fesztiválra való válogatási folyamat során több mint kétszáz idei évadban készült előadást láttak és elemeztek a szakemberek.
A már említett előadások mellett két másik meghívott produkciónak is vannak sepsiszentgyörgyi kötődései: vasárnap a Tamási Áron Színház vezetésére kiírt versenyvizsga nyertesének, Albu Istvánnak a III. Richárd című, Szatmárnémetiben készült UNITER-díjas rendezését, szerdán pedig Bocsárdi Lászlónak, a színház aligazgatójának a kolozsvári román színháznál rendezett Megbombáztuk New Haven című előadását is megtekinthette/megtekintheti a bukaresti Országos Színházi Fesztivál közönsége.
A sepsiszentgyörgyi előadásokról
Egész életművét betetőző darabjában, A viharban Shakespeare azt kutatja, vajon volt-e értelme mindannak, amit e különös szigeten, a valóságot leképező színpadon tett? Föl-alá járkált az időben, végigélt korokat, jellemeket, magára próbált minden maszkot, de bármilyen sok mindent tudott hatalomról, szerelemről, történelemről, emberlétről, semmit se tudott megváltoztatni, a természet erőivel szemben tehetetlen maradt. Vajon mennyi esélye van a művészetnek megváltoztatni a világot? Van-e értelme feláldozni életünket az alkotás oltárán? Megtalálhatja-e az ember a boldogságot, ha menekül a valóság elől? Tudjuk-e, hogy hol a határ az életünkben a valóság és képzelet között? A múlt század egyik leghíresebb rendezője, Giorgio Strehler szerint Shakespeare A vihar című darabja az európai színjátszás szíve, kiölhetetlen magja, „az élő bizalom, hogy a színház képes visszaadni az emberi közösségnek azt, amit annyiszor elveszíteni látszott: a létezés és az emberi együttélés értelmét”.
Tamási Áron Színház - Vihar
Friedrich Dürrenmatt (1921–1990) svájci író, drámaíró, képzőművész 1954-ben írt Angyal szállt le Babilonba című darabja a II. világháború tapasztalataiból táplálkozik, és központi témaként az autoriter vezetői attitűd veszélyeire hívja fel a figyelmet, melynek jelei korunkban riasztó módon újra felbukkantak. Babilon királya, a nagy Nebukadnecár, koldusnak öltözve dolgozik azon, hogy megteremtse az igazi jóléti államot. Ekkor angyal száll le Babilonba, hogy a koldusnak öltözött király számára elhozza az égi kegyet. Nebukadnecár képtelen megérteni, hogy az isteni ajándék miért nem a királyt illeti, és nem tudja elfogadni az égi leányka végtelen és feltétel nélküli szeretetét. Amíg alattvalói a leányka miatt szerelmi lázban forronganak és felkelést szítanak uralma ellen, Nebukadnecár önteltségében harcba száll magával az Istennel. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bocsárdi László által rendezett előadása látványos, tűzijátékszerű, multimédiás színházi röntgenfelvétel „elkorcsosuló korunkról”.
Tamási Áron Színház - Angyal szállt le Babilonban