A Gyermekek Palotája nagytermében november 29-én (vasárnap) 10:00 és 12:00 órai kezdettel a Kovászna Megyei Művelődési Központ Dorombszó című mesejátékára kerül sor.
A népi hangszereket bemutató előadás óvodásoknak és kisiskolásoknak szól, közreműködnek: Piroska Klára és László Károly sepsiszentgyörgyi színművészek és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, valamint hivatásos népzenészek.
Jegyek elővételben a városi szervező irodában valamint a helyszínen kaphatok.
Dorombszó
Mivel napjainkban a gépzene egyre nagyobb teret hodít a gyermekek és a fiatalok körében ezért kiemelten szükség van hagyományaink ápolására, felevenítésére, amelynek eltűnése részben a fent említett ténnyel magyarázható. Nagyon fontos, hogy a gyerekek már gyerekkorban, az elemi iskolában megismerjék hagyományainkat, népi hangszereinket, meséinket, mert ők, mint a jövő nemzedéke viszik tovább ezeket az értékeket.
A projekt célja, hogy az iskolás gyermekekkel megismertessük népi hangszereinket, ezáltal közösen ápoljuk, megszerettessük velük hagyományainkat, szokásainkat, népmeséinket. Az esemény célcsoportja az elelmi iskolákba járó gyermekek
A projekt keretén belül egy 50 perces mesejáték kerül bemutatásra a színészek játékát ötvözve bábos, zenés műsoron keresztül, amely által a közönség (Kovászna megyei iskolás gyermekek) 9 népi hangszerrel (pásztorfurulya ,kaval, tilinka, hegedű, brácsa, bőgő, gardony, doromb, kobza,) ismerkedhet meg, amelyek amatőr és profi színészek személyesítik meg.
Az előadás keretén belül a hangszerek meg is szólalnak külön - külön, elmesélik történetüket. A mesében, mint legtöbb népmesénkben, a gonosz is megjelenik a mai gépzene formájában, ami elnémítja a hangszereinket, ennek szerepében egy báb jelenik meg, Dézsi manó. Az előadás végén a lelkükben találják meg a hangjaikat a hangszerek, Viloin mester (báb), segítségével és újra szólásra bírják egymást. A műsor végén a gyerekek a hangszereket megismerik, a színészek segítségével, azonosítják a darabban szereplő a hangszereket, amelyeket a műsor végén ki is próbálhatnak
A műsor Kovászna megyei zenészek (a sepsiszentgyörgyi Folker Együttes) és a szereplők (fiatal Kovászna-i amatőr színészek, Tamási Áron színház két nyugdíjas színesze) segítségével kerül összeállításra.
Nagyon fontos, hogy a gyermekek hallják és kipróbálják a hangszereket, ezáltal közelebb kerülve a magyar népzene világához, hagyományainkhoz.
Azok a gyermekek, akik megtekintették, meghallgatták a műsort, megismerkednek 9 népi hangszerrel, a magyar népzene dallamvilágának szépségeivel, ezáltal megszeretik népzenénket, nyítottabbá, kíváncsibbá válnak néphagyományaink, népi szokásaink felé. Ugyanakkor várható egy szemléletváltás a gyermekek körében, mely által a mai gépi zene háttérbe szorul a népzenével szemben.