2017. április 6. | Helyszín: Kovásznam, Kádár László Képtár
A kovásznai Kádár László Képtárban április 6-én, csütörtökön 18 órakor kerül sor a Fény és árnyék témájú Csoma-tárlat megnyitójára.
Megnyitó beszédet mond: Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja, sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetője.
A rendezvényen Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke átadja a Kőrösi Csoma Sándor díjat, Halmágyi Katalin közjegyző pedig a Szentimrei Judit díjat.
Közreműködnek: Kovászna Vajnafalvi Egyházközség Hozsánna kamarakórusa, karnagy Gyerő Katalin, szaval Delyné Cere Andrea nagykanizsai szavaló.
A megnyitó után Ferenczné Szőcs Éva, a kötet szerkesztője bemutatja a Kőrösi Csoma Sándor - Gyökerein című Csoma-kötetet.
2017. április 6-8. között szervezik meg Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Napokat, amely a fürdőváros legrangosabb kulturális rendezvényének számít. A többnapos művelődési seregszemlén hagyományosan megtartják a nemzetközi tudományos konferenciát, amelynek anyagát könyv formájában is megjelentetik, valamint több, a témához kötődő kiállítást is rendeznek.
Az esemény hivatalos megnyitóját április 6-án, csütörtökön 20 órától tartják Kovásznán Kőrösi Csoma Sándor szobránál, pénteken este pedig gálaműsorra kerül sor a Kovásznai Művelődési Központban. Szombaton délelőtt a Dalai Láma életútját bemutató kiállítást nyitják meg a kovásznai Tourinfo irodában. Csomakőrösön a délben kezdődő ünnepi istentiszteletet követően a Csoma szobornál 13 órától lesz az ünnepi műsor, amelyet követően a megújult Csoma Emlékház udvarára vonulnak a résztvevők. Itt az ünnepi beszédeket követően átadják a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérmet.
Szervezők: Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központja, sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja, Kovászna Város Tanácsa, Kovásznai Városi Művelődési Ház