Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

25 éves az Osonó SzínházműhelyFebruár 3-án ünnepli születésnapját az Osonó, amelynek 1993-as alapítása óta 164 tagja volt, közülük 52 személy maradt színház-közelben színészként, rendezőként, dramaturgként, táncosként, koreográfusként, díszlettervezőként vagy technikusként. Az évek során összesen 22 előadás került bemutatásra, amelyből 6 koprodukcióként készült el thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi társulatokkal.

 

A tíz éve új alapokra fektetett önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl, ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. A 25 év alatt összesen 1333 előadást tartott a társulat, amelyből 1.068-at az elmúlt tíz évben, független színházként 3 kontinens 27 országának közel 297 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 53 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.

 

25 éves az Osonó Színházműhely A jubileumi születésnapot egy egész éven át zajló eseménysorozattal ünnepli a társulat, amelynek elsődleges szándéka egy olyan tematikus év megszervezése, amely az egyetemes színházkultúra ünnepe lehet. Ebben az évben az Osonó legfontosabb célja között szerepel azoknak az eszközöknek a továbbgondolása, amelyek által a Színház minél szélesebb réteghez tud eljutni, minél több embert tud megszólítani. A hagyományos-, fórumszínházi- és osztálytermi előadásoktól kezdődően, különböző képzések, táborok, ifjúsági együttműködések és műhelyeken keresztül, a sepsiszentgyörgyi színházi társulatok számára megszervezett bowlingbajnokságon át a koncertig, sok minden szerepel a társulat jubileumi programjában.

 

25 éves az Osonó SzínházműhelyA magyarországi Tiszta Formák Alapítvány által támogatott Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosítunk a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse.

 

Az Osonó kifejezés idézi azt a színházi formát, amelyet a társulat képvisel: közeledni, meghallgatni, meglátni a vándorló ember álmait, félelmeit, szenvedélyeit és örömeit, aztán a megfigyelt valóságokat olyan történetbe helyezni, amely, mint tükör hat a néző számára.

 

A társulat 2017-ben Európai Tehetségpont minősítést kapott, 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ífjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.

 

Az Osonó Színházműhely alapítója és vezetője 1993- 1998 között Salamon András volt, 1998-tól a társulat vezetője Fazakas Misi.

 

A társulat egykori tagjainak névsorát az Osonó Színházműhely honlaján lehet megtekinteni.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.