Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

rety Holzindustrie Schweighofer 01A nagy tüzelőberendezések számottevően hozzájárulnak a szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátásához, amely jelentős hatást fejt ki az emberi egészségre és a környezetre – ez áll az Európai Parlament és Tanács 2010/75/EU az ipari kibocsátásokról szóló irányelvében. (1).

A hazai törvénykezésbe a fenti irányelv úgy lett átültetve, hogy az 50MW-os vagy annál nagyobb teljesítményű berendezések a nagy tüzelőberendezések kategóriájába kerülnek (2). A rétyi Holzindustrie Schweighofer fűrészüzem területére telepítendő biomassza-erőmű teljesítménye 60MW lesz. 2013-ban a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzeme számára jóváhagyott területrendezési tervben, és a területrendezési terv környezetvédelmi jóváhagyásában is csak a 10 MW-os biomassza-hőerőmű szerepel. (3) Ez látja majd el a fűrészüzemet a megfelelő hőenergiával, melyet majd a nyers faanyag szárítására és a helyiségek fűtésére használnak, ha a termelés beindul. A 60MW-os hőerőmű üzemelése során évi 18.000 tonna hamu keletkezik.

Ehhez képest, az érintett közösség megfelelő tájékoztatása nélkül, az eredeti elképzelés jelentős módosításával lepték meg a helyi közösséget. Mondani sem kell, hogy mindezt nem a helyi közösség rövid és hosszú távú érdekében tették. A Holzindustrie Schweighofer érdekeltségi körébe tartozó, Suceava megyei Bioelectrica Transilvania Kft., a 10 MW-os berendezés mellé, egy másik 60 MW teljesítményű berendezés beszerelését tervezi, az engedélyeztetési eljárás folyamatban van. A jóváhagyáshoz szükséges lakossági konzultáció 2015. május 18-án zajlott Rétyen.

Az 50MW-os, vagy annál nagyobb teljesítményű hőerőművek esetében, az integrált környezetvédelmi engedély kiállítását szabályzó törvény értelmében (4), a káros anyag kibocsátásának folyamatos ellenőrzését 20 kilométeres körzetben kell végezni. A monitorozás során figyelembe kell venni, a helyi közösségek (iskolák, kórházak, szomszédos gazdaságok), természetvédelmi élőhelyek, kulturális örökségvédelmi helyek, valamint a vízfolyások és felszín alatti vizek elhelyezkedését is.

A Bankwatch Romania Egyesület, a Greenpeace România Egyesület, a NeuerWeg Egyesület és az Energy Justice Egyesület 2015. május 13-án beadvánnyal fordult (5) a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatalhoz, melyben kérik, hogy a rétyi fűrészüzem területére épített hőerőmű környezetvédelmi engedélyeztetését ne hagyják jóvá. (6) A dolog szépséghibája, hogy Gheorghe Neagu, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatója a május 18-i rétyi közmeghallgatáson azt állította, hogy sem a lakossági konzultáció során, sem azelőtt nem merült fel kifogás a telepítendő berendezés ellen. A biomassza-erőmű csak a Kovászna Megyei Tanács vezetőségének tudtával kerülhetett be a tervbe, hiszen ehhez számos jóváhagyás kellett a hivatal részéről.

20km terkepA hatóságok félretájékoztatással és az helyi közösségek elől szándékosan elhallgatott információkkal megszegték az Aarhusi Egyezményben foglaltakat, mely szerint „A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló aarhusi egyezménynek megfelelően a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő hatékony részvétele szükségszerű ahhoz, hogy lehetőség nyíljon a nyilvánosság számára az adott határozatok szempontjából lényeges vélemények és aggályok kifejezésére, illetve a döntéshozók számára azok figyelembevételére, növelve ezzel a döntéshozatali folyamat számon kérhetőségét és átláthatóságát, valamint hozzájárulva a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések tudatosításához és a meghozott döntések támogatásához. A nyilvánosság érintett tagjai számára biztosítani kell az igazságszolgáltatáshoz való jogot, hozzájárulva ily módon az emberi egészség és a jólét követelményeinek megfelelő környezetben való élet jogához.”

A Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemének építése 2013-ban törvénytelenül, építkezési engedély nélkül, a helyi hatóságok cinkosságával kezdődött. (7) (Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megye Építésügyi Igazgatósága, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Őrség) Az elkezdett törvénytelen építkezést a hatóságok csak helyi civil nyomásra állították le. (8)

2015 március – április időszakban a hőerőmű épülete körüli fűrészüzem beüzemelése már elkezdődött, holott még a környezetvédelmi engedélyeztetési eljárást sem kezdte meg a Holzindustrie Schweighofer. Mondanom sem kell, hogy a törvénytelen beüzemelés is a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével történik. (9). A törvénytelen működés leállításának érdekében a bukaresti Bankwatch Romania Egyesület hivatalos kérést juttatott el a Miniszterelnök Ellenőrző Testületéhez, valamint Kovászna Megye Tanácsához is. (10)

Ha figyelembe vesszük az engedélykibocsátó, valamint az ellenőrző hatóságok hozzáállását, akkor máris előre jelezhetjük, hogy a választott helyi elöljárók segítségével, a Rétyre telepített fűrészüzem ügye új dimenziót kapott. Ugyanis már nem csak a környező fenyőerdőket veszélyezteti, hanem a fűrészüzem területén üzembe állítandó 60MW-os biomassza-hőerőmű, hosszú távon a 20 kilométeres körzetben lévő helyi közösségek egészségét károsíthatja.

Toró Attila
2015. május 20.


Hivatkozások:

A cikk román nyelvű változata: Sănătate în fum?! (abatorul de brazi de la Reci cu centrala termică pe biomasă)

(1). Az Európai Parlament és Tanács 2010/75/EU irányelve az ipari kibocsátásokról
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2010:334:0017:0119:HU:PDF

(2). Plan Naţional de Tranziţie pentru instalaţiile de ardere aflate sub incidenţa prevederilor capitolului III al Directivei  2010/75/UE privind emisiile industriale
http://www.mmediu.ro/app/webroot/uploads/files/2015-03-13_TNP.pdf

(3). Aviz de mediu Nr.1 din 09.09.2013.
http://apmcv-old.anpm.ro/files/APM%20Covasna/Anunturi%20ACC/2013/AvizMediuHolzindustrieReci.PDF

(4). Ordin Nr. 818 /17.10. 2003
http://www.anpm.ro/documents/12220/2046999/ORDIN+818+-+2003.pdf/574f7d78-e0e9-48c4-9d1a-5a8049a47836

(5). Autorizarea fabricii Schweighofer de la Reci continuă în mod nelegal:
http://www.greenpeace.org/romania/ro/campanii/paduri/Activitati/autorizarea-fabricii-schweighofer-de-la-reci-continua-in-mod-nelegal/

(6). Cerere respingere procedura AIM - 13.05.2013.
http://www.neuerweg.ro/wp-content/uploads/2015/05/cerere-respingere-procedura-AIM-final.pdf

(7). Össznépi vakság
http://www.sepsiszentgyorgy.info/zoeld-sarok/1291-oessznepi-vaksag

(8). A labda pattog... (kotrógépes régészeti felmérés):
http://www.sepsiszentgyorgy.info/zoeld-sarok/1300-a-labda-pattog-kotrogepes-regeszeti-felmeres

(9). Engedélyek nélkül üzemeli be a Schweighofer a rétyi fenyővágóhidat
http://erdely.atlatszo.hu/2015/05/04/engedelyek-nelkul-uzemeli-be-a-schweighofer-a-retyi-fenyovagohidat/

(10). Comunicat: Suspendati functionarea ilegala a fabricii SCHWEIGHOFER de la Reci!
http://www.neuerweg.ro/comunicat-de-presa-suspendati-functionarea-ilegala-a-fabricii-schweighofer-de-la-recicv/
http://www.neuerweg.ro/wp-content/uploads/2015/05/CCPM-Suspendare-Schweighofer-Reci.pdf

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.