Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Állatpark – Tények, avagy válasz a válaszokra - SepsiszentgyörgyMeglepődve olvastuk a Háromszék napilapban, s ezt megelőzően a más sajtó felületeken is, hogy Sepsiszentgyörgy polgármestere nyilatkozataiban azt sugallja, hogy a Honvéd-kút mellé elképzelt állatpark helyszínválasztása ellen felszólaló civilek, az egyeztetés ellenére léptek, nem tartva be az ígéretüket. [1] [2] [3]

 

[1] – „Az egyesület vezetői arról tájékoztatták, hogy az egyeztetés megtörtént, a tervezett helyszínt is megtekintették. Ehhez képest, amikor az első előkészítő lépéseket megtették – tanácshatározatban rögzítve egy helyi fejlesztési program elindítását –, konkrét tervek nélkül, az ellenzők részéről azonnal megérkeztek a reakciók.” (Háromszék, 2021. november 12.)

[2] – „A városvezetés és a Vadon igazgatója számított a környezetvédők ellenkezésére, lévén, hogy tavaly 1200 helyi lakos kérte a közelben tervezett kalandpark tervétől való elállást. Ezért Demeter János levelében hivatkozik arra, hogy mielőtt megkezdődött volna a mostani legelőrész mezőgazdasági forgalomból való kivételét célzó procedúra, meghívta a tiltakozók hangadóját, (Toró Attilát) a kiszemelt helyszínre, akinek a véleménye az volt, hogy végül is ez nem az a terület, amelyik védelme érdekében tavaly egy teljesen más projekt miatt tiltakoztak, de kérte, hogy készíttessenek egy hatástanulmányt, és legyen közvita a kérdésben.” (Székely Hírmondó, 2021. november 15.)

[3] –„»Atunci când reprezentanții acestei asociații (n.red. Vadon) m-au contactat în legătură cu această idee, i-am rugat să se consulte cu acele persoane din oraș despre care știm că sunt foarte sensibile în ceea ce privește aceste tipuri de proiecte. Feedback-ul pe care eu l-am primit a fost că acest lucru s-a întâmplat. În ciuda acestor lucruri, în momentul în care practic acest proiect ar fi pornit în sens de documentare, nu în sens de investiție, au venit aceste reacții din partea unora«, a precizat primarul Antal Árpád.” (covasnamedia.ro | 2021. november 5.)

Nyilatkozatháború(k) helyett, szeretnénk ismertetni a történtek kronológiáját, az olvasóra bízva, döntse el, melyik az az érdekkör amelyik a közvélemény félretájékoztatásában érdekelt:

  1. Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 2021. július 20-án tette közzé honlapján az Állatparkról szóló tanácshatározat tervezetét. Beterjesztője, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András. [4]
  2. A határozattervezet szerint a közmeghallgatás 2021. augusztus 2-án járt le. [5]
    [4] [5] – 2021. július 20. | Határozattervezet

  3. A közvélemény, mint ahogy mi is, a közmeghallgatás lejárta után három héttel, 2021. augusztus 24-én, az Agerperes hírügynökség anyaga alapján megjelent cikkekből szerezhetett tudomást a tervről. [6] [7]
    [6]Vadasparkot hoznának létre Sugásfürdőn  – Székely Hírmondó | 2021. augusztus 24
    [7]Autorităţile vor să înfiinţeze un parc zoologic în zona Şugaş Băi – covasnamedia.ro | 2021. augusztus 24.

  4. A Vadon Egyesület képviselője 2021. augusztus 24-i, egyik közösségi felületen megjelent első tiltakozó reakció után, kereste meg Toró Attilát. Ekkor már több mint egy hónapja meg volt fogalmazva a tanácshatározat, valamint augusztus 2-án lejárt a lakossági közmeghallgatás is.

  5. A Vadon Egyesület képviselője és Toró Attila, 2021. augusztus 26-án nézték meg közösen a helyszínt. Toró Attila részéről akkor az a kérés hangzott el, hogy tartsanak valós közmeghallgatást, hiszen 2019 -ben több mint 1200 sepsiszentgyörgyi természetszerető ember kérte, a Honvéd-kút melletti terület természetes állapotának megőrzését.

    Mi, csak 2021. augusztus 26. után – a határozattervezet olvasásakor – szembesültünk azzal, hogy a közmeghallgatás már lejárt, itt már minden le van papírozva, el van döntve. Vagyis, mint utólag kiderült, a Vadon Egyesület képviselője egy előre eltervezett látszatmegbeszélésre hívta a civileket.

  6. Az 52/2003-as törvény nem az ötletgazdát kötelezi a civil társadalommal való konzultációra, hanem a határozattervezet kidolgozóját, előterjesztőjét, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, illetve Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalát.

Sajnálatosnak tartjuk, hogy a döntéshozók – a törvényt kikerülni szándékozó döntéseik ellenére – a kialakult helyzetért, a civil társadalom felszólaló tagjaira tolják a felelősséget és nem párbeszédet kezdeményeznek, hanem sajtónyilatkozataikban valótlanságokat sugallnak.

Hangsúlyozni szeretnénk, hogy jogi szakértői tanácsot kértünk, hogy igenis az általunk értelmezett törvényességi lépések ellen felszólaljunk. A válaszlevelekben említett környezeti hatástanulmány egy nélkülözhetetlen dokumentum egy normatív tanácshatározat meghozásához, magyarán amíg a tervezett állatpark környezeti, gazdasági, turisztikai, szociális és egyéb kihatásait szakértői véleményezés nem támasztja alá, addig az önkormányzat nem hozhat meg normatív tanácshatározatot. Az általunk kikért dokumentációban ez nem szerepelt, és ezért látjuk úgy, hogy közigazgatási mulasztás történt. Ennek a mulasztásnak tudjuk be és egyben örömmel is értesültünk, arról, hogy egyelőre leállították a projektet.

Egy igazán sajnálatos helyzet alakult ki, melyben egyesek, a most felszólaló civileket – turisztikai érveket felhozva – a gazdasági fejlődés ellenzőjeként próbálnak beállítani. Ismételten jelezni szeretnénk, hogy 2019-ben a Honvéd-kút környéki legelőkként nyilvántartott erdők és fás legelők megőrzése érdekében, több mint 1200 természetszerető sepsiszentgyörgyi polgár szólalt fel.

Mi, mindannyian úgy gondoljuk, hogy természeti értékeink megőrzése és életterek tisztelete olyan alapelv, amely emberi alázatot igényel és a gazdasági fejlődés nem minden esetben szolgálja élettereink megőrzését, tiszteletét.

Sepsiszentgyörgy, 2021. november 17.

Tisztelettel,

Bagoly Levente
Blebea Antonella
Movila Maria
Olah Katalin
Pildner József
Toró Attila


 [RO]Parcul zoologic - Fapte, sau răspuns la răspunsuri

Előzmények:

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.