Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

03 Muveszet Kezdivasarhelyi Varosi Szinhaz2018. március 29. | Helyszín: Tamási Áron Színház Kamaraterme


Március 29-én, csütörtökön 19 órai kezdettel lesz megtekinthető a Tamási Áron Színház Kamaratermében a Kézdivásárhelyi Városi Színház művészetről és barátságról szóló előadása, a Barabás Árpád által rendezett Művészet című produkció.

 


01 Muveszet Kezdivasarhelyi Varosi SzinhazYasmina Reza Művészet című darabja három férfi barátságát helyezi a fókuszpontba, akiknek kapcsolata egy jelentéktelennek tűnő nézeteltérés miatt veszélybe kerül. „Ahány ember, annyi értelmezése a világnak, és ahogy egyre élesebbé válik közöttünk a nézetkülönbség, egyre kicsinyesebbé és agresszívebbé válunk, míg egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy rég nem arról szólnak a beszélgetéseink, amit szavakban kimondunk. Talán mindegy is, hogy miről vitázunk, hogy igazunk van-e vagy sem, a lényeg, hogy ne maradjunk alul, hogy erősebbek legyünk, vagy csupán erősebbnek tűnjünk a másiknál. Főként akkor, ha szemtanúja is van a vitának. Nem bírunk vesztesek lenni. Milyen jó néha, hogy ennyi arca van az igazságnak, így előbb-utóbb sikerül rátalálnunk arra, amelyik szentesíti indulatainkat…” – vallja Nagy B. Sándor a kézdivásárhelyi előadásról.


A produkció elkészítésében Barabás Árpád rendező munkatársai voltak: Szűcs-Olcsváry Gellért (díszlettervező) és Deák Katalin (dramaturg). Szereplők: Lung László Zsolt, Kolcsár József és Kiss László.


A március 29-i előadásra a Városi Szervezőirodában lehet jegyet váltani.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.