Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Városi Színház: Karinthy kávéház | fotó: Dénes Botond2018. január 6. | Kézdivásárhely, Városi Színház

 

2018. január 6-án, szombaton este 19 órától újra műsorra tűzte a kézdivásárhelyi Városi Színház a Karinthy kávéház című előadást, melyre érvényesíthetőek az elmaradt bérletek, és jegyek is válthatóak. Kiss László egyéni produkciója Kolcsár József rendezésében készült, az előadást a Vigadó Művelődési Ház nagytermének színpadán láthatja a közönség.

 

Városi Színház: Karinthy kávéház | fotó: Dénes BotondEgyre népszerűbbek a kocsmaszínházi előadások, de az ritkán fordul elő, hogy egy előadás kedvéért a színház változzon át kávéházzá, ahol friss feketét szolgálnak fel a közönségnek. Hogy miért kávéház? Mert Karinthy ott érezte igazán elemében magát, ez volt az a helyszín, ahol a Nyugat írói köre egykor élénk vitákat folytatott egymással, de ahol általában kicsit vidámabban, játékosabban volt jelen az irodalom, mint a hivatalos helyeken. A stílusparódiák, vagy irodalmi karikatúrák – ahogy maga Karinthy nevezte írásait – az eredeti művek mellett hallhatóak az előadásban, Kiss László nagyszerű érzékkel, szellemesen és rendkívüli művészi alázattal idézi meg a színpadon a magyar irodalom közismert alkotóit.

 

A Julius Meinl támogatásával készült előadás január 14-én lesz újra műsoron Kézdivásárhelyen, akkor a Boér Géza bérletek érvényesíthetőek.

Az alkotói stáb tagjai: Kiss László (előadó), Kolcsár József (rendező), Veress Emőke (ügyelő), Nagy B. Sándor (dramaturgiai munkatárs)

 

Fotók: Dénes Botond

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.