A Bodoki-hegység Bodokhoz közel eső - számomra eddig ismeretlen - részén jártunk. Amint kiértünk a faluból, az erdő szélét megközelítve felfelé kapaszkodtunk, visszanézve megragadott a lenyűgöző panoráma. Az előtérben Bodok, Zalán és Oltszem, a háttérben a Nagy-Murgó kúpja látszik, mögötte a Hargita-hegység vonulata tör az ég felé.
Ez már a Bodok-Barót Natura 2000 terület határa. Az erdőbe érve érezni, hogy mostanában sok eső volt, a nedves avar illata első pillanatban minden egyéb illatot elnyom. Tovább haladva, a csend, s az apró erdőneszek veszik át az uralmat. A látvány lenyűgöző, fák zöldje, az erdő zöldje. Megszületik a gondolat, ez az a hely, ahol a csend színe is zöld.
Az avarban megtalálom az első színfoltokat, gombák. Keserű és róka gomba, majd felbukkan egy sötét trombita gomba telep is. Majd néhány számomra ismeretlen. Ők, a későbbi meghatározás végett, csak lencsevégre kerülnek. Az avar még mindig elkábít az esőáztatta illatával, bizonyítva, hogy az erdők vízmegtartási képessége - most, amikor mindenhol globalis felmelegedésről, száraz időjárásról, aszalyokról beszélnek - mennyire fontos tényező.
Mély vízmosásra találok, lemászok az aljára, tudom, hogy lentről teljesen más rálátás nyílik, erdőre, életre egyaránt. Az élményről, meséljenek tovább a lenti fotók...
2014. július 13.
Szöveg, fotó: Toró Attila
