2016. november 27. | Helyszín: Főtér
2011-től folyamatosan minden év első adventi vasárnapján kigyúlnak az ünnepi fények és közösen ünnepel a város. Nem lesz ez másként idén sem, és a szervezők, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház, nagy szeretettel várnak mindenkit 2016. november 27-én este 19:30 órától a város meghitt, Adventre hangolódó rendezvényére.
A résztvevőket forró tea és kalács, a gyerekeket mézeskalács várja majd, és a szervezők gyertyákat is biztosítanak mindazoknak, akik nem otthonról hozott gyertyával érkeznek. Az ünnepet idén is Antal Árpád András polgármester ünnepi beszéde és gyertyagyújtása nyitja meg.
Az idén 5 éves, Sepsiszentgyörgy zenei életét meghatározó Evilági együttes tipikusan a karácsonyi időszakra válogatott népi énekekkel készül az eseményre. Koncertjükbe bevonják a közönséget is, és egy dalt közösen énekelnek majd el. A meghitt hangulatról a Református Kollégium Refsonor kórusának előadása is gondoskodik, amit majd Juhos Kata előkészítő osztályos diák verse követ. Végül az estet Benedek Róbert Károly plébános koszorú áldása zárja.
Találkozzunk és ünnepeljük idén is közösen Advent első vasárnapját!
(A Városimázs Iroda közleménye. Illusztráció Vetró Barnabás)