Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

„Ez már feltámadás” – Szilágyi Enikő emlékestjeA Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet és a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében 2020. december 20-án, Aranyvasárnap 20.00 órától a konzulátus You Tube csatornáján, valamint az intézet @Balassisepsi Fb oldalán megtekinthető: „Ez már feltámadás” – Szilágyi Enikő emlékestje.

A video az oldalon látható linkre kattintva 2020. vasárnap 20-án, 20-22 óra között lesz látható, ezt követően jogvédelmi okok miatt törlésre kerül. Újabb vetítésre 2021. január 23-án a Magyar Kultúra Napján kerül sor.


Engedjék meg, hogy az előadást az általam nagyon nagyra értékelt színháztörténész, pályatárs, író Nászta Katalin, általam is nagyon relevánsnak ítélt gondolataival ajánljam, remélve, hogy a járvány múltával élőben is megajándékozhassuk a nézőket az előadás élményével :

Drága Enikő! Nem tudom, mikor hallgattam még úgy előadást, hogy közelebb hajoltam a laptophoz, hogy visszafojtottam a lélegzetem, hogy szinte nem volt olyan perc, amikor nem borsózott a bőröm. Többször elfogott a sírás, megindult lélekkel hallgattam a verseidet. Mert a tiédek lettek. Többször megindult a lelkem... És gyönyörködtem, élveztem a remek hangszerelésed, amit a versekhez magadból adtál... Volt benne gúny, erősen komoly játékos villáravétel, minden, amivel ki lehet ugrasztani azt az alvó nyulat a bokorból végre... Sziporkázó a tehetséged, és mély alázattal nyúltál mindenhez. Nem gratulálok, mert nem illik ide ez a szó. Mint ahogy a drága is kevés ahhoz, hogy kifejezze, amit érzek. Egyedüli példány vagy. És feltetted a koronát az életművedre ezzel a vallomásos kiáltással értünk.

Szebeni Zsuzsa
intézetvezető

„Ez márfeltámadás”

A trianoni békeszerződés 100. évfordulójára
tervezett műsor szinopszisa

Az „Ez már feltámadás” című jubileumi előadás megemlékezés a 100 évvel ezelőtti, trianoni békeszerződésre és annak tragikus következményeire: Magyarország szétdarabolásának, agóniájának és pusztulásának, a magyar nemzet megalázásának fájdalmas történetére – értékes magyar klasszikus és kortárs irodalmi művek tolmácsolásával.

Hosszú évtizedeken át nem esett szó sem az iskolákban, sem az egyetemeken és egyáltalán az oktatás semmilyen területén történelmünk eme iszonyú évének következményeiről és az elszakított területeken élő magyar kisebbség meghurcoltatásáról, szenvedéséről. Mit jelentett idegenek által elfoglalt területeinken magyarnak megmaradni, anyanyelvünkért nap mint nap megküzdeni, kultúránkat, tradícióinkat megőrizni.

Erre ad választ az előadás, és arra figyelmeztet, hogy a meggondolatlan, felelőtlen és rossz politikai döntéseknek többé már nincs helye.

Csak az összefogás, az erős és mély identitástudat, értékteremtő létünk és egymás iránti hallatlan szeretetünk, tiszteletünk menthet meg bennünket a következő ezer évre.

Az előadás célja, hogy üzenete a világon élő minden magyar kisebbséghez eljusson.

Ez az előadás rekviem, felkiáltójel és örömóda egyben.
Rekviem a halottainkért, felkiáltójel a tévedéseinkért és örömóda, hogy VAGYUNK.


Müsor:
Ady Endre:
S ha Erdélyt elveszik? (részletek)
István király országa (részletek)
Üdvözlet a győzőnek
Farkas Árpád:
Alagutak a hóban
Avaron
Dúdoló
Zsoltár
Karinthy Frigyes:
Levél kisfiamnak (részletek)
Kós Károly:
Levelek Erdély sorsáról (részletek)
Márai Sándor:
A magyar lélek útja (részletek)
Új szellem (részletek)
Patríciusok (részletek)
Székely János:
A vesztesek
Szőcs Géza:
Esti ima
Ez már feltámadás
Szöcs Géza trianoni levele (részletek)

Előadók:
Szilágyi Enikő színművésznő (vers, próza, ének)
Zenészek: Domahidi Kata cselló, Vilhelem András cselló

Szerkesztette: Szőcs Géza Kossuth-dijas költö
Zeneszerző: Cári Tibor
Látványterv és
Rendezés Szilágyi Enikő


Pályakép

A magyar származású Szilágyi Enikő elhagyja szülőföldjét: Romániát, Erdélyt, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, ahol a „Szentgyörgyi István” Színművészeti Akadémiát végezte és diplomázott. Már jóval az Akadémia elvégzése előtt a rádió, a televízió és a filmgyár stúdióinak sikeres munkatársa, majd a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja és a Kolozsvári Magyar Színház többszörösen meghívott vendége, ahol a drámairodalom legszebb szerepeit játssza nagy sikerrel. Belgiumban él négy évet, majd tizennégy esztendőn át Magyarországon játszik a Budapesti Kamara Színházban, a Thália Színházban, a Bárka Színházban, a Merlin Színházban, Debrecenben a Csokonai Színházban és Kecskeméten a Katona József Színházban. Az év legjobb színésznőjeként négyszer lett nívódíjas, magkapta a szép magyar beszédért járó Kazinczy-díjat, és kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével. (…)

„New York, Brüsszel, London, Berlin, Párizs megnyitja előtte színházkapuit. Amikor Szilágyi Enikő a színpadra lép, és megszólaltatja gyönyörű mezzoszoprán hangját, elvarázsolja hallgatóit, és a közönség lelkének mélyén rejlő legértékesebb szavakat veszi célba. Érzelemgazdag előadásmódja megérint és felemel, meghatározó erővel hívja elő mélyebb emberi létünket, humanitásunkat. (…)

Tehetsége és erős egyénisége méltó helyet biztosít számára a nagy tradíciójú előadóművészek sorában Florelle, Lys Gauty, Caura Vaucaire, Juliette Gréco és Barbara mellett. (...)”

Itthon 2000-ben mutatta be nagy sikerrel a Fekete Sas – l’Aigle Noir című műsorát.

Szilágyi Enikő 2005-től Párizsban él és koncertezik. A francia sanzonnak, Edith Piafnak, Jacques Brelnek, Barbarának, Boris Viannak, Kurt Weill songjainak és párizsi korszakának szenteli életét, valamint a saját verseinek és a számára írt költeményeknek megzenésített változatát adja elő nagy sikerrel. Világhírű zeneszerzőkkel, írókkal dolgozik, mint Jean Musy, Vivien Villani, Jean Rouaud, René de Ceccatty. Párizs kultikus színpadain lép fel: Palais de la Paiva, Palais de Behague, Théâtre Dejazet, Théâtre des Nouveautés, Théâtre Lucernaire, Salle Gaveau...

Revue Musicologie,
Jean-Marc Warszawski
muzikológus, Párizs

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.