01 sepsiszentgyorgy info

rety Holzindustrie Schweighofer 01A nagy tüzelőberendezések számottevően hozzájárulnak a szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátásához, amely jelentős hatást fejt ki az emberi egészségre és a környezetre – ez áll az Európai Parlament és Tanács 2010/75/EU az ipari kibocsátásokról szóló irányelvében. (1).

civek logoA Civilek Háromszékért Szövetség felhívása civileknek a 2015. május 9-i megmozdulásra 

Vannak helyzetek, időszakok, amikor le kell küzdenünk a félelmünket és a közömbösséget, lépnünk kell, cselekednünk kell.  Ez most egy ilyen helyzet. A többéves előkészített folyamat egy olyan szintre jutott, amely veszélyt jelent mindannyiunk számára és még megállítható. Veszélyben vannak az erdeink, az élővilág, veszélyben van sok száz ember munkahelye, gyerekeink jövője, egész életterünk.

panorama foto toro attila2013. december 24-én illegálisan adtak építkezési engedélyt a Holzindustrie Schweighofer Rétyen épülő fűrészüzemére. A büntetőtörvénykönyv több előírásába ütköző engedély törvénytelenségeit az igazságügyi szakértő Alexandru Belinschi építész, az Országos Építkezési Felügyelet (ISC) volt felügyelője szedte pontokba, a 12 megállapításból mi ötöt említünk:

eletfa logo2015. május 5. / Kónya Ádám Művelődési Ház, Pinceklub

A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában május 5-én, kedden 18 órától az Életfa környezetvédelmi klubban Fapofák és fafejek-beszéljünk nyíltan az erdők eltűnéséről címmel, beszélgetés lesz. Feltárjuk a május kilencedikére tervezett országos civil tiltakozás hátterét. Meghívott Toró Attila fotográfus és erdővédő aktivista.

 

rety 2015Az Environmental Investigation Agency (EIA) sajtóközleménye / Bukarest, 2015. április 27.

Az Environmental Investigation Agency (EIA), egy washingtoni és londoni székhelyű környezetvédelmi szervezet olyan rejtett kamerás felvételeket tett közzé, amelyeken Románia legnagyobb tűlevelű feldolgozó cége, a Holzindustrie Schweighofer Romania vezetősége készségesen és tudatosan elfogadja az illegálisan kitermelt fát, mi több bónuszrendszer szerint jutalmazza is.

gmo2Brüsszel, 2015. április 24., péntek (MTI)

Tíz új genetikailag módosított organizmust (GMO) tartalmazó növény élelmiszeripari és takarmányozási felhasználását hagyta jóvá pénteken az Európai Bizottság.

A testület egyúttal hét korábban kiadott GMO engedélyezését is meghosszabbította. Az uniós szintű engedély köztermesztést egyik esetben sem tesz lehetővé.

tarlotuz rety web2015. április 12.

A hét végén két napot védett virágok fotózásával töltöttem el a Rétyi Nyír és Uzon-Szentivánlaborfalvi tavak Natura 2000 védett területen [1]. Vasárnap, 2015. április 12-én, amikor hazafelé tartottam, a védett terület Szentivánlaborfalva felé eső részén, az erdő és a Feketeügy között hatalmas füst fogadott.

greenpeace ro2015. április 9.

A Greenpeace Románia az erdészeti törvény körül kialakult helyzetet látva, petíciót indított, amelyben azt kéri a parlament tagjaitól, hogy az erdészeti törvény felülvizsgálatakor iktassák törvénybe a tarvágások betiltását.

Mint köztudott, az elfogadott erdészeti törvényt, Románia elnöke visszaküldte parlamenti felülvizsgálatra. Az elnök érvei között szerepelt az is, hogy a törvény 30%-ra korlátozta volna a nagy fafeldolgozók piaci részesedését egy bizonyos fafajta felvásárlására, és ez szerinte ellentétes a szabad piacgazdaság elveivel.

erdok nemzetkozi napja2015. március 21.

2015-ben az Erdők Nemzetközi Napját több mint 18 országban, rendezvényekkel ünnepelik, azonban számos országban e jeles nap megünneplése többnyire egyéni kezdeményezések tárgya marad.
Az ilyen egyéni kezdeményezésekhez kapcsolódva szeretném a lenti fotósorozattal megmutatni azt, hogy az elmúlt 10 év során miként éltem meg, fényképezőgéppel a kezemben, az erdők közelségét.

 

Haromszeki havasok sepsiszentgyorgy info 08A román parlament elfogadta az erdészeti kerettörvény módosítását.  Az erdők megőrzéséhez és a fenntartható gazdálkodáshoz kívánatos reform azonban elmaradt. A megújított jogszabályt, a hangoztatott előremutatóan pozitív hozadékok mellett, leginkább a helyben maradás és a visszalépések jellemzik.

 

 

erdokarok sepsiszentgyorgy 012015. február 28.
Sepsiszentgyörgy

„A természetben nincsenek sem jutalmak sem büntetések: következmények vannak.”
(Robert Green Ingersoll)

kommando toro attilaAz Állami Számvevőszék utolsó, nemrég publikált jelentése hihetetlen következtetésre jutott Románia erdőalapjáról. Romániának 2 millió hektár leromlott mezőgazdasági területe van és figyelembe véve a 2005-2013 közötti erdősítés ütemét, 1000 évre lenne szükség ezen területek erdősítésére. Ezen felül még elveszítettek 40.000.000 eurót, mert nem alkalmazták az erdőmegőrzési és erdőfelújítási alapra vonatkozó hatályos törvényeket. 

Romániának megközelítőleg 2,2 millió hektár leromlott mezőgazdasági területe van, ami már nem használható mezőgazdasági célra, de ami erdősítéssel feljavítható lenne.

nemet lap

2015. január 25.

Az Agent Green környezetvédelmi szervezet képviselői 9 hónapon keresztül követték nyomon a Retyezát Nemzeti Parkban történő erdőkitermeléseket. Az Erdőradar ellenőrző rendszer használatával derült ki, hogy a Holzindustrie Schweighofer cég szászsebesi gyárkapuján illegálisan kitermelt fa is minden további nélkül bejut. Az ügy óriási médiavisszhangot kapott. Az Ausztriában megjelenő Salzburger Nachrichten 2015. január 7-ei száma is foglakozott a témával. A német nyelvű cikk fordítását közöljük. Köszönjük a fordító segítségét.

 

ujrahasznosítás hu2015. január 20.

Sepsiszentgyörgy újra csatlakozik az Újrahasznosítás városa kampányhoz. Az Eco-Rom Ambalaje Rt. harmadik alkalommal szervezi meg az országos szelektív hulladékgyűjtő vetélkedőt 2015. január 1. és június 30. között. Idén 46 város vesz részt a küzdelemben. A versenyzők célja bebizonyítani, hogy a legkorszerűbb szelektív hulladékgyűjtő rendszerrel rendelkeznek az országban. 

haromszeki havasok sepsiszentgyorgy infoEgy írásbeli derogáció, amit kártevő bogarak elszaporodásával indokoltak, fák ezreinek kivágását engedélyezi a Retyezát Nemzeti Parkban.

Miközben az erdészeti hatóságok arra hivatkoznak, hogy a terület megmentése érdekében valóban szükséges volt a vágás, egy civil szervezet azzal vádolja őket, hogy védett területen törvénytelen tarolásokat engedélyeztek.

pace telA 2015-ös év második napján a Sepsiszentgyörgy közelében található, Pacé néven ismert erdőrészen néztük meg közelebbről a fehér csend birodalmát. A Libacsárda fölötti részen, a piros és sárga turistajelzést követve, egy könnyed útvonalat választottunk a kora délutáni sétához. Az erdőben absztrakt kép tárult elénk, melyet a fehér hó és a sötét fatörzsek alkottak.

ojtozRövid hírek:
 * Elköltöztetnék a medvét a tusnádfürdőiek.
 * Medvetámadás áldozata lett két pásztor Hargita megyében, egyikük meghalt.
 * Negyvennégy medve kilövését engedélyezték Hargita megyében.
 * Felső-Háromszéken, Kézdikőváron két férfit sebesített meg egy medve.
 * Hargita megyében, Csíkszentkirály és Csíkszentimre között medvetámadás történt.
 * Kászonokban fiatal gombászókat sebesített meg egy medve…

rety 2014A Rétyen fűrészüzemet építő Holzindustrie Schweighofer és a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal álláspontja szerint „a beruházó nem tartozik felelősséggel a gyár területén kívüli tájrombolásért, a Rétyi Nyír természetvédelmi területet érintő károkért, a rönkszállítás során a megye úthálózatában, az út menti ingatlanokban keletkező károkért. Úgyszintén nem tartozik felelősséggel a megnövekedett nyersanyagigény miatt a megye erdőalapjának lepusztításáért”.

ozonviz sepsiA Gorj, Vâlcea és Argeş megyéket sújtó árvizek legfőbb oka, az erdőktől lecsupaszított hegyoldalakról akadályok nélkül, árhullámként lezúduló nagy mennyiségű esővíz. Hasonló árvizek fenyegetik Fehér, Kolozs, Máramaros, Hargita, Kovászna, Bacău és Suceava megyéket is, ahol az erdőtarolások következtében, a hirtelen jött csapadék megsemmisítő árhullámként zúdulhat le a hegyoldalakról.

kommando toroattila 02A rétyi Schweighofer fenyővágóhíd, és a kommandói Kis Mányicska völgyében felállított fúrótorony után, újabb környezetpusztító projektet készülnek elindítani Háromszéken.

A Környezetvédelmi Hivatal honlapján 2014. július 21-én jelent meg a hír, hogy a sepsiszentgyörgyi ABIES ENERGY kft. környezetvédelmi engedély kibocsátását kérte a Kommandó melletti Nagy-Bászka patak völgyébe tervezett törpe vízerőmű építéséhez. (1) (1A) A terület, melyre  a törpe vízerőmű építését tervezik közigazgatásilag Kovászna megyéhez tartozik. A projekt részeként egy vízbefogót építenének a Nagy-Bászka patakra, majd 3548 méteren vezetnék el a patak vizének egy részét, a vízfolyás partján földbe ásott 900 milliméter átmérőjű csövön keresztül, a törpe vízerőmű turbinájáig. A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal 2014. július 25-re hívta össze azt az bizottságot, amely az ipari és egyéb beruházások környezetvédelmi besorolásáról dönt (2).

 

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom