A városi jogállású település kevés termékeny földdel rendelkezett, mivel a legjobb szántókat a Daczók birtokolták. E családnak és néhány kisebb birtokosnak sikerült saját udvarházukat és jobbágyaik telkét faluvá nyilváníttatni, bár azokat utcák szerint elkülöníteni nem lehetett. Tették mindezt azért, hogy ily módon szabaduljanak a városnak fizetendő adó alól. Törekvésük sikerrel járt. Az elkülönülés megvalósulásának időpontját megállapítani nem áll módunkban, de ennek létrejötte -- évszázadokon keresztül az eltérő jogállás és közigazgatás következtében -- állandó ellentétek forrásává vált. Az 1492. szeptember 3-án kiadott vajdai ítéletlevél alapján a város a szék joghatósága alá került, csak később sikerült ismét függetlenné válnia. A város lakói kezdetben nemcsak az állami adót, a város adóját, terheit fizették, hanem katonáskodtak is, míg a város területén élő főemberek, lófők és gyalogpuskások, valamint a jobbágyok, nem voltak hajlandók a városnak adózni, mivel ők a szék joghatósága alá tartoztak. Nyilván a város -- a kiváltságai alapján -- igyekezett megadóztatni őket is; ez ellentétek forrásává vált. De megtörtént az is, hogy azok a városi polgárok, akik több telket birtokoltak (köztük néha bírák és tanácsosok), telkeik egy részét falusi jószágnak nyilvánították és ily módon igyekeztek szabadulni a városnak fizetendő adó alól. Tehát a széki joghatóságú falusiak, sőt a polgárok egy része is nem akart adózni, de részesülni kívánt a város által nyújtott előnyökben. Mivel Sepsiszentgyörgyöt vegyesen lakták, előfordult olyan helyzet is, hogy az utca egyik fele falu, a másik város, de megtörtént az is, hogy egyazon oldalon a falusi és a városi telkek egymást váltogatták.

Egy 1730-ban készült vagyonösszeírási jegyzőkönyv szerint: a falusiak, akik a város területén élnek, nagyobb földbirtokokkal rendelkeznek, mint a városi polgárok. Ők rendelkeznek szántókkal és kaszálókkal a város területén is, ugyanakkor a bizottság, a település kétféle igazgatása miatt nem tudja pontosan megállapítani némely terület "takszás" vagy "székely" jellegét. Mintegy 578 köböl szántó- és 50 szekér kaszálóterület keveredett annyira össze, hogy jogi viszonyait megállapítani képtelenség írja a jegyzőkönyv.

A város fejlődésére kedvezőtlen időszak a XVII. század második fele és a XVIII. század első harmada. 1658, 1661 után nagy mértékben csökkent a lakosság száma. Az alig talpraállt települést az osztrák katonai megszállás sújtotta, melyet a kuruc háború követett, majd az 1717-18 évi nagy szárazság és pestis gátolta a város népének gazdasági megerősödését, fokozta az általános elszegényedést, pusztulást. Ilyen körülmények közt érthető a város vezetőségének az a törekvése, hogy az előző évszázadokban tett kísérleteknél erélyesebben érvényesítse kiváltságait, adófizetésre kényszerítsen minden társadalmi és jogi kategóriát. Ilyen értelemben sikerült a városnak kedvező döntést kiharcolnia az 1678-as országgyűlésen: „Sepsi-Szent-Györgyön civilis funduson lakó vitézlő rendek kik zászló alatt vagynak, mivel szükség idején fegyverrel kelnek a haza szükségére, postalóadással ne terheltessenek, mindazáltal a város közé, nevezet szerént: az ország adójában contribuáljanak." Tehát a városban lakó falusiak „katonáskodtak, mint falusiak, s adót fizettek, mint városiak."

***
Megjelent a Tanulmányok Székelyföld történetéből (város, népesség, iskola) című kötetben -- kiadta Scribae Kádár, Sepsiszentgyörgy, 1996 - (C) Kádár Gyula / Digitalizálta: Willmann Walter